2017. január 12., csütörtök

# Antigané # bejegyzés

2016 legjei


A mesterszak befejeztével végre visszatérhetek az AntiGanéhoz, és más bloggerekhez hasonlóan szeretném a kultúra fogyasztásomat összegezni. Azaz lássuk, hogy számomra mik is voltak 2016 legjei.

Legjobb film:
Visszagondolva a tavalyi évre inkább sorozatokat néztem, a filmek valahogy háttérbe szorultak: Snittes listám szerint csak 16 filmet néztem (megjegyzés: A lista szerint kicsit többet, de vannak ott félbehagyott filmek is jelölve, mivel akkor jelölök filmet, amikor elkezdem nézni). Ezt a kevés alkotást végiggondolva a legemlékezetesebb film számomra Paulo Sorrentino Ifjúság című filmje volt. Külön bejegyzés még nem született róla a blogon (mindenképpen lesz!), de mindenképpen ajánlom megnézni. Nem egy kellemes témát jár körül (az öregedés és a halál közeledte), de mindezt humorosan és elég szimbolikusan teszi - emiatt is figyelemre méltó, de maga az egész film egy gyönyörű kompozíció. Azoknak ajánlom főleg, akik a filmet nem csak szórakozásnak, hanem a művészet egy lehetséges formájának is tekinik.


Legjobb könyv: 
A Moly szerint tavaly 79 könyvet olvastam, bár meg kell jegyeznem, hogy azért akad egy-két kakukktojás is (pl. két Galaktika és a Sarah's Scribble). Ennyi könyv közül nehéz is kiválasztanom az év legjobbját, főleg, hogy többet is maximális csillaggal értékeltem. Az mindenképp biztos, hogy egy új szerelem indult tavaly Philip K. Dick és China Miéville életművével, de nagyon letaglózott Moskát Anita Horgonyhely című regénye is. Végül J. K. Rowling Átmeneti üresedését választanám a legjobb könyvnek a 2016-ban olvasottak közül. Az Ifjúsághoz hasonlóan szintén nem egy kifejezetten szórakoztatásra szánt könyv, de engem nem is ezzel fogott meg. Rowling egy olyan oldalát mutatta meg, ami talán kicsit már jelen volt a Harry Potterben, és gondolom a Cormoran Strike-sorozatában még hangsúlyosabb: feltárni az emberek sötét oldalát, miközben megmutatja az emögött meghúzódó érzelmekkel teli embert is. Az Átmeneti üresedés szereplői kicsinyesek és rosszindulatúak, de mégis annyira mi vagyunk. Akár a 21. század realista regénye is lehetne Rowling könyve. 


Legjobb sorozat:
Már írtam a filmes résznél, hogy 2016 inkább a sorozatok ideje volt, nem pedig a filmeké. A Snitt szerint összesen 8 új sorozatot kezdtem el és 5-t folytattam. 2016 legjobb sorozatát az újoncok közül választanám ki, ami nem más, mint a Stranger Things. Ahogy írtam az őszi értékelésben is, a sorozat "erősen épít a nagy klasszikus horrorokra és thrillerekre, miközben igazodik a mai nézők ízléséhez" - így válik egy frissnek ható alkotássá. Aki még nem nézte meg, az azonnal álljon neki.


Egyéb legjobbak:
Régebben avattam legjobb animét, legjobb rajzfilmet és legjobb képregényt is, de mivel ezek sajnos visszaszorultak kicsit az életemben, így elég egyértelműek most a győztesek. Tavaly egy animét néztem meg, ami a Ghost in the Shell volt, és egy képregényt olvastam, mégpedig a Felnőni kiábrándítót. Ami pedig a rajzfilmeket illeti, kicsit lázadó módon, de a Gravity Falls 2. évada mellett teszem le a voksom annak ellenére, hogy 2014-ben kezdtem el nézni a sorozatot, és új meseként láttam A kis kedvencek titkos életét. De olyan szinten felfejlődött a GF, hogy több élőszereplős sorozatot is simán leköröz. Részletesebben ebben a bejegyzésben olvashattok róla.


Ezek lettek volna nálam 2016 legjei. Remélhetőleg még lesznek bőven jó felfedezéseim, amiket nagy lelkesedéssel oszthatok meg veletek. Ami pedig a közel jövőt illeti, hamarosan jön bejegyzés a Westworldről, néhány könyvről és az Assassin's Creed filmről is. És természetesen az itt olvasható terveimet se feledem. Szóval érdemes a továbbiakban is felnézni az AntiGanéra. 

Chibi Zsó

Nincsenek megjegyzések:

Follow Us @soratemplates