2016. december 31., szombat
2016. december 28., szerda
Elindult az AntiGané Tumblr
Chibi Zsó
december 28, 2016
0 Comments
Sziasztok!
Az összegző posztomban írtam, hogy gondolkodok a közösségi oldalak használatán a bloghoz. Ott még a Facebookot és az Instagramot említettem, de végül a régi Tumblrömet alakítottam át az AntiGanéhoz. Döntésem oka, hogy úgy éreztem, ott lesz igazán jó helye a bloghoz kötödő randomságaimnak, mint filmekből/sorozatokból származó képes idézeteknek, a book haul képeknek vagy más kedvenceimhez kapcsolódó kisebb posztoknak. A Tumblrt a következő címen tudjátok elérni: http://antigane.tumblr.com/
2016-nál korábbi posztokon ne lepődjetek meg, ezek egy régi projekt maradványai, amikor a Tumlbrt főleg az írásaim tárolására használtam. Csináltam köztük egy nagy szelektálást, csak a népszerűbb írásokat hagytam meg. Igaz, mostantól teljesen más koncepcióval fog működni a Tumblröm, de néha még becsúszhat egy-egy jól sikerült írás vagy fordítás. Ki tudja, mit hoz még a jövő.
Chibi Zsó
Nem akarok felnőni
Chibi Zsó
december 28, 2016
0 Comments
A hozzám hasonló internetfüggők biztosan ismerik Sarah firkáit, amik a mindennapi élet nehézségeit ragadják meg nagyon humorosan. Ezekből a rajzokból március 8-án jelent meg egy gyűjtemény Adulthood is a Myth címen, az őszi Animeconon pedig már magyarul is kézbe vehettünk Felnőni kiábrándítóként.
Tartalom:
"Úgy érzed, kilógsz a sorból? Szeretnéd kapcsolatépítésen keresztül előremozdítani a karrieredet? A felnőttség olyan új, izgalmas kihívás a számodra, amire érzésed szerint teljesen fel vagy készülve? Hát pfuj. Kérlek, állj odébb!
Sarah Andersen, az elképesztően népszerű, ifjú brooklyni művész lezseren megrajzolt, tökéletesen célba találó rövid képregényei ugyanis nekünk, többieknek szólnak. Bemutatják, hogyan lehet teljes hétvégéket fenséges módon elszúrni az interneten, milyen elviselhetetlen kín egy jóképű sráccal kézenfogva végigmenni az utcán, vagy egész nap arról álmodozni, hogy végre hazaérünk és belebújhatunk a pizsamánkba. Más szavakkal: a modernkori fiatal élet horrorisztikus és kényelmetlen valóságát. Ja, és egyáltalán nem önéletrajzi ihletésűek! Cseppet sem azok!A Felnőni kiábrándító a rajongók kedvenc képsorait tartalmazza tucatnyi új képregény mellett, amelyek csak ebben a kötetben olvashatóak. Sarah őszintesége, az olyan témáknál, mint pl. testkép, öntudat, introvertáltság, személyes kapcsolatok, és a melltartó-mosás gyakorisága, képregényeit elképesztően viccessé varázsolják – amellett, hogy mindenki magára ismerhet bennük.Sarah munkásságát csak a Facebookon több, mint egy millióan követik, e könyv megjelenésekor a magyar rajongótábor, a Doodle Time Magyarul pedig kis híján harmincötezer rajongót tudhat magáénak!"
Forrás: Moly
Azért szögezzük le, hogy a neten azért nem csak Sarah van. Ott van például C. Cassandra, akinek szerintem a rajzstílusa jobb Sarahénál, de a legsikeresebb mégis a Doodle, bizonyítja ezt a tényleges megjelenés is. A kérdés, miért? Sokat nem kell gondolkodni rajta, én is csak egy Shakespeare idézettel magyaráznám: Brevity is the soul of wit (A tömörség az eszme lelke, Hamlet után szabadon). A kötet tele van mindennapi szituációkkal, amelyeket mindannyian átélünk (ugye főleg a huszonéves nők), és ezeket Sarah valahogy nagyon jól meg tudja ragadni (a többi hasonló képregényben utazó művész is, but still). A kötetben lévő szösszenetek nagyrésze már ismerős lehet Sarah rajongóinak, de többsége így is mosolyt tud csalni az arcunkra. Ki ne érezné át az ágyból való kikelés problémáját, a kötelező szociális összeröffenésekből eredő frusztrációt, a háztartás vezetésének körülményességét? A párkapcsolati dolgokat pedig már nem is említem. Mind olyan dolog, ami a felnőtt élet velejárója, és ezekkel sokunknak nem mindig van kedve szembenézni. Kevésbé stresszes a gépen lógni, valljuk be őszintén. Sarah rajzain keresztül úgy érezzük, hogy nem csak mi, hanem mások is küzdenek a mindennapi élettel, sőt, ezt akár humorosan is felfoghatjuk. Egyszerű recept, de nagyon hatásos és működőképes.
Jó élmény végigpörögni a Felnőni kiábrándítón, akár többször is. De a kötetnek pont legnagyobb erénye, a brevity a hibája is: több scribble-t is elbírt volna. Az csak mellékes, inkább személyes dolog, ha néhány problémával nem tudtam azonosulni, mert teljesen másként gondolkodok róla, de a rövidséget akárhogy nézem, fájó pont (talán a telhetetlenség beszél belőlem?). Mindenesetre nagyon kis csinos kötet lett ez, egyfajta best of Sarah válogatás. Reméljük, majd többet is összehoz nekünk a jövőben. Most 9/10 a pontszám. Aki fel szeretne vidulni, az mindenképpen vegye kézbe Sarah kötetét.
A képregényt pedig köszönöm Borónak. Karácsonyra kaptam tőle.
 |
| Munkakeresés miatt most ezt érzem aktuálisnak (ez nem szerepel a kötetben) |
2016. december 27., kedd
Erre a Star Wars filmre vártunk?
Chibi Zsó
december 27, 2016
0 Comments
Mióta a Disney megvásárolta a Star Wars brandet, sorra jönnek a filmek és a filmtervek. Új trilógiát építenek, aminek a kezdő részét, Az ébredő erőt tavaly láthattuk, továbbá lesz csak Han Solóra fókuszáló történet is, jövőre a 8. rész, idén pedig jött a Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet. Egy anya-lánya mozi keretében (utólag is köszönöm anyának, hogy eljött velem!) volt lehetőségem megnézni a mostani SW-filmet. Elvárásaim nem voltak.
Tartalom:
"A lázadók egy csoportját azzal bízzák meg, hogy lopják el a Birodalom készülő szuperfegyverének, a Halálcsillagnak a tervrajzát. "Forrás: Port
A Port-on látható leírás nem sok mindent ígér nekünk, csak nagyjából vázolja fel a történet lényegét és segít elhelyezkni a cselekményt az SW univerzumban (kb. a New Hope előttre). Előzetesen máshol sem lehetett többet megtudni az új filmről, esetleg a trailerek csigázhatták fel kíváncsiságunkat, így, ahogy írtam a bevezetőben is, elvárások nélkül kellett beülni. A kevés háttérinfó a film első órájában már zavaróvá vált. Elmaradt a jól ismert beúszó SW-szöveg (ennek oka: a Disney ezzel is szeretné jelezni, hogy a Zsivány Egyes egy a főtrilógiáktól független, önálló történet), így ez sem adott sok támpontot az elkövetkezendőkhöz. In medias res kezd a film: először megtudjuk, Jin miként is vesztette el családját, az apjának miköze is van a Birodalom új épülő fegyveréhez (de hogy miként is kerülte oda, ahova, és hogy apjának korábban milyen kapcsolata volt a Birodalommal, az nem derül ki), majd néhány helyszínváltásban ismerjük meg a film további fontosabb szereplőit, mint Bodhi Rookot, a szakadárok vezetőjét, Saw Gerrerát, Cassiant, a birodalmiakat, később pedig Chirrutékat. Azonban ezek a történetszálak csak nagyon sokára fonódnak össze egységes "mesévé". Miután nagyjából elhelyeződik mindenki ezen a Star Wars sakktáblán egy nagyon jó film kezdődik el. A Zsivány Egyes az az SW-film, ahol az univerzum jól ismert elemei megkapták az őket megillető figyelmet. Például itt éreztem úgy, hogy a Birodalom ténylegesen az a hatalom, amitől nem hiába fél a Galaxis, továbbá kicsit beleláthattunk belső világukba is, ahol az egymás eltaposása nem ismeretlen módszer, a rendszer pedig a saját hűséges embereit sem kíméli (mellesleg hogy működhet ilyen sokáig így ez a rendszer?). A Lázadók alakulatánál is éreztem egyfajta fejlődést, mégha most sem rajtuk, hanem a külön megalapult csapaton van a fókusz, ennek ellenére végre láthattuk a tényleges lázadókat is akcióban, a Szakadár csapat beemelése pedig csak külön színesítette az ő rendszerüket is, megmutatva azt, hogy a módszerekben ott sincs teljes egyetértés.
Karakterek szempontjából már másabb a kép, mint a Star Wars univerzum bővítése kapcsán. A főhős, Jin egy badass nő, de ennél többet sajnos nem tudunk meg róla, és a badasség azért kevés egy jó karakterhez. Pedig bemutatás szintjén említésre kerültek érdekes dolgok vele kapcsolatban, mint a posztraumatikus stressz szindróma (a múltjával kapcsolatos bevillanások) vagy az apjához fűződő viszonya. Röviden, lett volna még mit kihozni Jinből. De így is megfelelő partner Jin mellé Cassian és K-2SO: Cassian képviseli az emberekre jellemző sajátos morált a történetben (emiatt van surlódás ő és Jin között) K-2SO pedig egy igazi komikus figura (nem hiába lett már belőle meme!), ami emellett kiveszi részét a harcokban. Még meg kell említeni Chirrutékat is, akik K-2SO-hoz hasonlóan szerethető csapat, továbbá az Erőt (az SW univerzum talán egyik legtitokzatosabb jelensége) körbelengő misztikumhoz is hozzáadtak. Egy ilyen bandával (külön nem tértem ki a pilótára, de szintén kedvelhető figurája a filmnek) lesz a Zsivány Egyes második fele igazán jó. A látványos űrcsaták és szárazföldi összeütközések nem lennének olyan izgalmas és nem bírnának olyan súllyal, ha nem kedveltetnék meg velünk a szereplőket, továbbá nem működne köztük, közhelyesen mondva, a kémia. Ennek a bővebb kifejtése már spoiler lenne, de annyit mindenképpen leírnék, hogy ez a bizonyos második fél olyan Star Wars filmélményt fog adni, amire minden rajongó vágyott. A legvégét meg öröm volt nézni.
Összességében a Zsivány Egyes egy különleges film lett a Star Wars brandben, több szempontból is. Kevesebb a mesei elem, inkább a háború és a sötét hangulat dominál a történetben, de ez nem vesz semmit le az értékéből. Nehezen beindulú történet egy kicsit kidolgozatlan főhősnővel, de mindenképpen erős filmélmény: 8/10.
2016. december 26., hétfő
Most a jövőre gondolok
Chibi Zsó
december 26, 2016
0 Comments
Ma tudatosult bennem, hogy ez a hét az utolsó ebben az évben. Olyan jó közhelyesen le is tudom most írni így, hogy milyen gyorsan telik az idő és már megint eltelt egy év. De természetesen legnagyobbb problémám, hogy nem tudtam teljesíteni a Várólista csökkentést. Panaszkodás helyett azonban jöjjön a szokásos évi összegzés és némi tervezés a jövőt illetően. Új évkor valószínűleg nem lesz időm egy ilyen összefoglalásra, ugyanis államvizsgára fogok tanulni.
Márciusban írtam, hogy egy nagyon nehéz évet hagytam magam mögött és a visszatért blogolási kedvet szeretném tényleges alkotásra használni. Ennek végül a következő lett az eredménye.
A jelenlegi állás szerint 2016-ban 40 db bejegyzést írtam. Ebből 12 db filmes, 9 db sorozatos, 1 anime-s és 13 db könyves poszt. A továbbiak a blog előrementeléhez vagy más apróságokhoz kapcsolódnak, mint book tag vagy kihívás. A korábbi évekhez viszonyítva ezzel hoztam az átlagos bejegyzés mennyiséget az Antiganén: 2010-ben, 2013-ban és most volt ez a 40 db körüli termelés. Idén próbáltam beiktatni egy kis újítást, a rovatokat. Így szerepelhetnek oldalt olyan címkék, mint Je suis snob vagy Tor.com Ebook Club meg az Anti-lista: ezek főleg könyves posztokhoz jöttek létre, de remélhetőleg sok érdekességgel tudom feltölteni őket a jövőben. Ezekkel kapcsolatban hamarosan előjövök egy-egy tervezettel is. És természetesen lesz a régóta meglevő Skót filmekhez hasonló filmes rovatok is. Például gondolkodok egy Kanadával foglalkozón és egy ausztrál filmes részen is.
Egyelőre ennyi jutott eszembe az AntiGanéhoz kapcsolódóan. Összességében még nem tudom, miként értékeljem ezt az évet. A tavalyihoz képest mindenképpen nagy fejlődés történt itt, amit szeretnék is folytatni a jövőben. Viszont, sajnos van jó pár poros bejegyzéstervem (ezeket oldalt láthatjátok), amelyeket még mindig nem sikerült megírnom, így ezek áttolódnak az új évre.
Ha már rátértem a tervekre, egy korábban már említett nagy dilemmámat szeretném megosztani veletek. A várólisták mellett magának az AntiGanénak a koncepciója is foglalkoztat. Nemrég kaptam recenziós példányt Izolde Johannsen könyvéből, amit más teendőim miatt kicsit lassabban a tervezetnél, de örömmel csináltam. Ekkor és nemrég a Könyvesblognak és a Galaktikának készült cikkeknél döbbentem rá, hogy igazából a könyvekhez tudok úgy teljes magabiztossággal nyúlni - ez alatt azt értem, hogy valamilyen szakértelemmel és nem amatőr szinten lepötyögni a gondolataimat. Viszont nagyon sok kedvenc film és sorozat van, amiről úgy érzem vétek lenne nem leírni a véleményemet: egyrészt, ilyen önző módon, jó valahol lejegyezve látni a gondolataimat (ki tudja, mikor jönnek még jól), másrészt bízok abban, hogy vannak még olvasóim és nekik örömöt okozok (vagy épp nem. próbálkozni mindig lehet) az ilyen szösszenetekkel. Továbbá egy hat éves koncepciót sem szeretnék csak úgy felrúgni (már 6 éves a blog!!! jövőre pedig már 7!!!). Röviden összefoglalva az az én nagy dilemmám, hogy állítsam át a blogot csak könyvek szemlézésére vagy maradjon meg a jelenlegi koncepció, ahol igazából mindenről lehet olvasni. Erről szeretnélek megkérdezni Titeket! Kommentben várom a véleményeket. A bejegyzések nézettsége alapján én az előbbi opcióra hajlok, viszont a szívem ezt nem engedi. Szóval, most rajtatok a sor!
Levégül még pár apró tervet írnék le: például tervezek egy kis megjelenés átalakítást, egy részletesebb bemutatkozót (feladom az internet shy énemet), elgondolkodok esetleg a social mediás építékezésen (pl. Facebook, de inkább az Instagramon), továbbá az Inside my head vloggerével , Andival tervezünk egy közös book taget is. Reméljük, ez 2017 első felében meg is valósul. Előjáróban annyit róla, hogy a tagnek köze lesz a könyvkiadókhoz.
Idén még 3 bejegyzés várható (Westworld, Zsivány egyes és az Adulthood is a myth), ezt leszámítva végeztem. Előre is boldog új évet kívánok minden kedves Olvasómnak! :)
Chibi Zsó
2016. december 24., szombat
2016. december 18., vasárnap
Ember az embertelenségben
Chibi Zsó
december 18, 2016
0 Comments
Amikor történetet mesélnek nekünk vagy hallgatunk, szeretünk egy bizonyos személlyel vagy bizonyos csoporttal azonosulni, más személyek vagy csoportok kárára (pedig milyen érdekes a másik oldal szemszöge is!). Talán nincs ez másként a történelemmel sem. Egy egyetemi tanáromat idézve, maga a történelem is csak egy szöveg. Ha ebből a szemszögből nézzük, akkor a történelem végül is egy történet és akaratlanul is felbukkannak szubjektív érzéseink, mint az azonosulás bizonyos emberekkel vagy csoportokkal. Nem tudom, hogy direkt vagy nem, de mintha erre játszana rá Izolde Johannsen és Michael T. Marble szerzőpáros történelmi regénye, A birodalmi kalóz is.
Tartalom:
"Az Admiral Graf Spee német birodalmi páncéloshajó Hans Langsdorff parancsnok vezetésével a legnagyobb titokban elhagyta a wilhelmshaveni kikötőt. Ellátóhajója, az Altmark, Heinrich Dau kapitánnyal az élén már augusztus 6-án útnak indult. A két hajó fiatal, tettre kész legénysége izgatottan figyelte a hazai és a külpolitikai híreket. A két parancsnok kivételével egyikük sem sejtette, hogy mi a célja a kihajózásnak. Langsdorff és Dau parancsnoki kabinjának biztos rejtekén egy-egy lezárt, titkos boríték lapult, melyet csak a háború kitörésekor nyithattak fel…"Forrás: Moly
 |
| Az Admiral Graf Spee |
A sűrű középiskolai és egyetemi tananyag mellett teljes mélységeiben sosem merültem el a II. világháború eseményeiben, annak ellenére, hogy magát a korszakot érdekesnek tartom és több mű is segített megértetni velem ezt a zavaros időszakot (pl. gimnáziumban a Hetalia). Ennek ellenére kicsit mégis idegennek éreztem magam A birodalmi kalóz regényben. Az első fejezet szó szerint a mély vízbe dobja az olvasót: rengeteg név és adat, ami ijesztő lehet egy olyan olvasó számára, aki csak felszínesen ismeri a birodalmi hadihajókat. Azonban nem kell semmitől sem tartani, a 2. fejezet visszavisz minket mindennek a kezdetére: látjuk a három kulcsszereplőt, Hans Langsdorfft, Paul Aschert és Matthias Pützt nagy útjuk előtt személyes örömükkel és félelmeikkel együtt - ez a felütés máris közelebb hoz minket ezekhez a történelmi személyekhez. További személyek, mint Dau vagy Patrick Dove pedig vagy árnyalják a főszereplőket vagy ellentétekként szerepelnek egyes szereplők vagy események mellett. Dau például Langsdorff ellentéteként tűnik fel, hisz ő közel sem bánt olyan tisztességgel az Altmarkon raboskodó angolokkal, mint Langsdorff a Graf Spee fedélzetén. Viszont Dove szemszögén keresztül még jobban kibontakozhatott a német sorhajókapitány személye, aki a háborúban is a fair playt pártolta és társadalmi rangtól és nemzetiségtől függetlenül tisztelte az embert a másikban. Az angol hajón szolgálók pedig, értelemszerűen a hajók elsüllyesztését vagy a Graf Spee pusztulását mutatják meg egy másik szemszögből és így adnak egy teljesen más felütést. Ezeket azért érdemes említeni, mert tökéletesen illusztrálják azt, hogy a szerzőpáros milyen hozzáértéssel válogatta össze azokat a nézőpontokat és eseményeket, amelyek jól működnének egy fikciós mű esetében is - emiatt sokszor el is felejthetjük azt, hogy nem egy kitalált történetet, hanem valós eseményeken alapuló könyvet olvashatunk. Utóbbira szerencsére sokszor emlékeztetnek az összegző leírások és a tények egyszerű közlése is. Emiatt a kettősség miatt - úgy hiszem, A birodalmi kalóz magán hordozza a fictionre és a non fictionre jellemző tulajdonságokat - szintén nehéz a legelején belerázódni a regénybe, a hirtelen nézőpont váltások is kicsit kizökkenthetnek a szövegből, de az olvasás előrehaladtával ezekből az apróságokból szinte semmi sem marad. Ahogy a Graf Spee elhagyja a kikötőt, egy reményteljes, ám tragédiába torkolló utazásnak leszünk a részesei. Ennek elmesélésében is megmutatkozik Johannsen és Marble tehetsége: tökéletesen megválasztották azokat a helyzeteket vagy eseményeket, amelyek nagy valószínűséggel a hajók legénységében is mély nyomot hagyhattak. Mondhatni, megkapjuk azokat a gondolatokat és érzéseket, amik mindig kimaradnak a történelem könyvekből. Például, milyen öröm, amikor legyőzzük az ellenséget, de közben rádöbbenünk arra, mit is tettünk valójában. Vagy milyen érzés szembesülni azzal, hogy az a kép, ami eddig kialakult rólunk az ellenségről nem egészen fedi a valóságot. Mindenképpen érdekessé tette a történetet.
Be kell vallanom így a poszt végén, hogy a legelején féltem a könyvtől és nehezen sikerült belerázódni, de végül a rengeteg emberi faktornak és természetesen magának a történelmi eseményeknek hála sikerült megbarátkoznom ezzel a világgal és élvezni is azt. Pár apróbb zavaró dolgot leszámítva A birodalmi kalóz egy jól megírt regény, ami mögött látszik a téma iránti lelkesedés és érdeklődés és a történelmi személyek iránti tisztelet. Történelem iránt érdeklődőknek mindenképpen ajánlom, de azok is nyugodtan próbálkozzanak A birodalmi kalózzal, akik eddig idegenkedtek a II. világháborútól vagy úgy magától a történelemtől. Nekem mindenképpen kellemes csalódás volt: 8/10 a pontszám.
Az írás végén pedig álljon itt pár hasznos link A birodalmi kalózhoz és a szerzőpároshoz. A könyvet pedig utólag köszönöm Izolde Johannsennek!
 |
| Langsdorff tiszteletét fejezi ki az elesettek temetésén Montevideóban |
2016. december 15., csütörtök
Legendás állatok és megfigyelésük
Chibi Zsó
december 15, 2016
0 Comments
A Harry Potter-generáció számára, azaz azok, akik a 90-es években gyerekként ennek a regénysorozatnak köszönhetően szerették meg az olvasást, nem lehet újdonság egy nem egészen Harryékhez kapcsolódó történet. Valljuk be, rogyásig olvastuk anno a fanfictionöket két kötet megjelenése között (sőt, még most is). Kicsit ez a korszak jutott eszembe, amikor meghallottam, hogy Göthe Salamander karaktere köré forgatnak egy filmet. Továbbá, sok rajongóhoz hasonlóan, nekem is vágyam, hogy minél jobban megismerhessem a J. K. Rowling által megálmodott varázsló világot. Így nem volt kérdés, hogy megnézem-e az új filmet. A mozizást utólag köszönöm Yanának.
Tartalom:
"Göthe Salmander (Eddie Redmayne) professzor, a bűvös fenevadak és bestiák szakembere New Yorkba érkezik. A muglik között bujkáló varázslók és boszorkányok közösségének segítségével keresi a városban élő szörnyeket. És talán meg is találja őket...
A Harry Potter-világ feltámad, a történet jó 70 évvel Potter születése előtt játszódik: a nézők a varázslatos kalandok közben a varázsvilág múltját is megismerhetik. "
Forrás: Port
A Legendás állatok és megfigyelésük után úgy éreztem, a rajongói elvárásaimat kielégítették. Először is, elhagytuk Angliát és az Egyesült Államok varázsvilágába nyertünk betekintést, ahol azért máshogy élnek a varázstudók. Teljesen nem bontottak ki mindent, de számos érdekes különbséget említettek, mint például, hogy a muglikat ők magnixnak hívják vagy hogy nem igen szívlelik a varázslényeket. Továbbá, ami a film egyik konfliktusát is adta, a muglik sejtik a varázslók és boszorkányok jelenlétét társadalmukban és ezért szerveződni kezdenek ellenük (az új salem-iek). Ami még izgibbé teszi a filmbeli New Yorkot, az a korszak, ahová helyezték a Harry Potter univerzumot: 20-as évek Amerikája, vagy ahogy sokszor nevezik angolul, the Jazz Age. Ehhez hűen az akkori ruhák, hajviselet és zene elevenedik meg, természetesen kellő mennyiségű mágiával fűszerezve. Emellett érintőlegesen a kor nehéz gazdasági helyzete is megjelenik: ott van például a mugli főhősünk, Kowalski aki saját pékséget szeretne nyitni, hogy végre maga mögött hagyhassa a gyárat, vagy az árvák élete az Új Salemet vezető nőnél, Mary Lou-nál.
A mesés háttér mellett a Legendás állatok és megfigyelésük számos kedvelhető figurával is operál. Nagyon szerethetőre sikerült a két new york-i boszorkány, Popertina és Queenie Goldstein, a korábban említett Jacob Kowalski is szimpatikus figurája a filmnek (sokak szerint ő viszi el az egészet a hátán), de én a sokat kritizált Göthe-t is a kedvelhetőek közé veszem. Sokan támadják furcsa viselkedése miatt, vannak olyan cikkek, ahol azt firtatják, hogy maga a szereplő autista és emiatt olyan, amilyen. Bármi is legyen az igazság, szerintem mindenképpen szerethető a karakter, továbbá úgy érzem, csak egy mostanában népszerű trendet folytattak a készítők Göthe-vel: a különc zseni. Ha visszaemlékezünk például a Kódjátszmára vagy Steve Jobsra vagy más zsenikről szóló filmekre, nem hasonlóak Göthe-hez? Sokfele elmehet egy ilyen kérdés, de nagy vonalakban lehet hasonlóságot felfedezni a film főhőse és más zseni karakterek között. Állatok iránt érzett tisztelete és elhatározása, hogy bármi áron megmenti őket pedig nem csak zsenivé, hanem igazi hőssé is emeli már a történet legelején - a többi csak hab a tortán. A szereplőkhoz kapcsolódóan még megemlíteném Credence-t, aki igaz csak rövid ideig szerepel, de azok a percek mind emlékezetesek - részben Ezra Millernek köszönhetően, aki szerintem nagy színész lesz még. Sorsával könnyű szimpatizálni, hisz mindannyian kerültünk bőven olyan helyzetbe, amikor valamit el kellett nyomnunk magunkban.
Adott a jó világ, hangulat és karakterek - a jó film receptjéhez megvannak a hozzávalók. Tévedés ne essék, szerintem jó film is a Legendás állatok és megfigyelésük, azonban van egy nagyon zavaró dolog, ami mégsem teszi tökéletessé: ez pedig a fókusz. A történetnek két szálon fut: egyik Göthe és Kowalski legendás lények vadászat-hakniját követi nyomon, a másiknál pedig egy különös sötét erőket felvonultató események eljövetelét láthatjuk. Mindkettő érdekes, a végén ahogy kell, össze is érnek a szálak, de mégis nagyon sokszor éreztem azt a film nézése közben, hogy nem igen tudták eldönteni, melyik érdemel több figyelmet: a lények vagy a sötét erők? Emiatt sajnos az ígéretesen kezdő Legendás állatok végül gyorsan varr el minden szálat és zárja le a történetet, hogy be legyen fejezve a nagy mű és mindenki örüljön. Pedig lett itt volna kibontani való még, főleg a Gellert Grindelwald és az oskurus témáját illetően.
Összességében a Legendás állatok és megfigyelésük hozza azt, amit egy Harry Potter-rajongó elvárhat egy ilyen franchise filmtől. Szerencsére a Star Wars 7. részéhez hasonlóan nem ismétel az új HP-film, hanem teljesen új oldalát mutatja meg az univerzumnak. Igaz, megvannak a maga hibái, de ezektől eltekintve jó, szórakoztató alkotás lett: 9/10.
2016. december 13., kedd
Várólista csökkentés 2017
Chibi Zsó
december 13, 2016
0 Comments
Aki régebb óta olvassa az Antiganét, tudja, hogy ha úgy adódik, szoktam jelentkezni Lobo, az Olvasónapló tulajdonosának kihívására, a Várólista csökkentésre. Igaz, még nem vagyok kész az idei adagommal (4 könyv hiányzik még), de mivel elég jól sikerült haladnom a listámmal, így megint jelentkeztem.
Mi is ez? Röviden egy olyan kihívásról van szó, ahol 12 olyan könyvet választasz ki, amit nagyon régóta el akarsz már olvasni. A továbbiakról (kikötések, jelentkezés módja) Lobo blogján olvashatsz: http://olvasonaplo.net/olvasonaplo/2016/12/12/varolista-csokkentes-2017/
Igaz, tavaly elmulasztottam megosztani a 2016-os polcaimat a blogon, de most álljon itt a 2 listám: a hivatalos és az alternatív.
Hivatalos lista.
Itt főleg a papíralapú könyveim szerepelnek. Mellesleg érdekes, hogy mennyi A betűs író került ide. Molyon itt található meg a listám.
Itt főleg a papíralapú könyveim szerepelnek. Mellesleg érdekes, hogy mennyi A betűs író került ide. Molyon itt található meg a listám.
- Alice Hoffman: Átkozott boszorkák
- Andrzej Sapkowski: Az utolsó kívánság
- Andy Weir: A marsi
- Annie M. G. Schmidt: Macskák társasága
- Arthur C. Clarke: 2001 - Űrodüsszeia
- Gaál Viktor: A tea színe
- Graham Joyce: A katicák éve
- Kae Westa: A démon és a papnő
- Kazuo Ishiguro: Ne engedj el...
- Ransom Riggs: A Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei
- Robert Galbraith: The Cuckoo's Calling
- Stieg Larsson: The Girl with the Dragon's Tattoo
Alternatív lista
Itt pedig a tabletemen lévő e-bookok szerepelnek (egy-két kivételtől eltekintve), hogy ezzel ösztönözzem magam több e-book olvasására. Továbbá sok az angol nyelvű könyv, mert tudom, hogy az egyetem végeztével nem biztos, hogy olvasnék olyan mennyiségben angolul, mint most. Molyon, mellesleg, itt található meg a lista.
- Cassandra Clare: Clockwork Angel
- Cressida Cowell: How to Train your Dragon
- Diana Gabaldon: Outlander
- Helene Wecker: The Golem and the Jini
- Josh Malerman: Bird box
- Lev Grossman: The Magicians
- Raana Raas: Csodaidők 1. - Az ogfák vöröse
- Stephen King: Carrie
- Susanna Kaysen: Girl, interrupted
- Suzanne Collins: Mockingjay
- Terry Pratchett: Equal rites
- Veronica Roth: Divergent
Több gondolatom nem nagyon van a Várólista csökkentéshez, mint a szokásosak: remélem, meg tudom jövőre csinálni, nem bukom el, esetleg sikerül az alternatív listát is lenyomni stb. stb. Igazából még annyit írnék le, hogy sikerült egy régi gondomat az idei olvasás során megoldani: könyvtári könyvek. Nagyon sok könyvet könyvtárból szoktam olvasni, de mivel azokat határidőre kell befejezni, így csak halmozódnak itthon a saját könyveim. Nyáron beosztottam, hogy 1 könyvtári és 1 saját könyv, így jól haladtam a Várólista csökkentés kihívással. A 2016-os etapból most 4 könyv van vissza, csak fogalmam sincs, hogy a recenziós könyvek mellett (4 db ilyen van + Őrség sorozat) bele fognak-e még férni. Remélem, igen. Viszont itt megjegyezném magamnak, hogy akkor van egy új problémám: recenziós könyvek! (attól még szívesen olvasok ilyeneket is és írok róluk)
A poszt végére pedig egy kis öröröm és előkarácsonyi hangulat a szombati Animekarácsonyról: fa alá szánt könyvek! Már csak könyvespolcot kell hoznia Jézuskának ezekhez. A fantasztikus kedvezményeket pedig itt is szeretném megköszönni a Fumaxnak és a Mr Sci-fi és Fantasynek. Az új Őrség kötetet pedig köszönöm a Galaktikának.
Év végéig még lesznek értékelések a blogon, továbbá egy hosszabb poszt az Antigané jövőjét illetően, amiben majd kikérném a Ti véleményeteket is!
Addig is minden jót!
Chibizso
2016. november 27., vasárnap
Nyelvészet mindenek felett
Chibi Zsó
november 27, 2016
0 Comments
Ted Chiang tökéletes példája annak, hogy a jó novellákhoz talán több tehetség kell, mint egy regény megírásához. Ugyan ritkán alkot, de amikor papírra vet valamit, annak súlya és sikere van. 1990-ben Bábel tornya írásáért Nebula-díjat nyert, legutóbb pedig The Lifecycle of Software Objects kisregény hozott díjesőt Chiangnak. Itthon sajnos nem sok műve érhető el: eddig 3 novella jelent meg a Galaktikában, (Bábel tornya, A kereskedő és a bölcsek kapuja, a Kilégzés pedig a Kétszázadik című gyűjteményben), most pedig az Agave gondozásában az Életed története és más történetek novelláskötet. Ez a kis irodalmi bevezető a mostani bejegyzés témájához szükséges, ugyanis az Életed történetét a nagyközönség inkább Érkezés néven ismerheti Denis Villeneuve mozifilmje révén. Chiang munkássága amúgy is érdekel, a film is felkeltette érdeklődésemet a főszereplő miatt (nyelvész!), így nem volt kérdés, hogy megnézem-e az Érkezést. Yanának köszönöm utólag is, hogy eljött velem moziba.
Tartalom:
"Ha egyszer eljönnek hozzánk az idegenek, akkor nem csak az lesz a kérdés, mik a szándékaik, hanem az is, miként fogunk velük kommunikálni - és hogyan. Ez a magát szinte minden műfajban kipróbáló kanadai Denis Villeneuve (Sicario - A bérgyilkos, Ellenség, Fogságban) új filmjének kiindulópontja és lényege. A nálunk is ismert Ted Chiang sci-fi író 1998-as Story of Your Life című novellájából készült mű főszereplője a nagyszerű Amy Adams, aki egy elismert nyelvészt alakít - akinek előadásait mégis kevesen látogatják -, akit az amerikai katonaság kér fel, hogy közvetítsen köztük és az idegenek között. "Forrás: Port
Még nem töltekeztem fel teljesen a science fiction irodalom nagy műveivel, de annyi eszembe jutott az Érkezés kapcsán, hogy az idegenek eljövetele nem új téma, emiatt nehéz is újat mondani ezzel kapcsolatban. Ugyan még nem olvastam az Életed történetét, de a tartalom leírásból (a novellánál és a könyvnél is) azt éreztem, hogy itt megpróbálták újítani ebben az idegen témában. Egyik újítás a science része ennek a science fictionnek: nem a reál, hanem a humán tudományok felé fordultak, pontosabban a nyelvészet fele. Ez az ötlet sem új, elég csak Sheila Finch Xenolinguistics történeteire vagy Clifford D. Simak A város művére gondolni, de mégis alulreprezentált a humán tudomány a sci-fiben. Az Érkezés (innentől már a filmről fogok írni) nyelvészeti része a Sapir-Whorf-hipotézisre, azaz a nyelvi realivizmusra épül. Az elmélet szerint az anyanyelvünk meghatározza a gondolkodásunkat; így eszerint másként gondolkodik egy angol vagy egy francia mondjuk egy magyarhoz képest (de egymáshoz képest is). A hipotézis kapcsán leggyakrabban az eszkimók nyelvét szokták említeni, akik állítólag több szót is használnak a hóra. Teljesen kézenfekvő ötlet, hogy ezt az elméletet a földönkívüliekkel való kommunikáció során is használjuk: ha megtanuljuk a nyelvüket, akkor a gondolkodásukat, és így a céljukat is megérthetjük. Nem teljesen a film legeslegelejétől, de ezen a szálon indul el a film is. A főhősnő, Dr. Banks hamar az idegenek színe elé kerül és próbálja bevetni szaktudását. Sok izgalmasat tartogat ez a rész (pl. külön figyeltek arra, hogy az idegenek nyelvi rendszere csöppet se emlékeztessen egyik emberi nyelvre se), azonban nem mélyül el eléggé a témában. Olyan érzésem volt végig, hogy a nyelvész hölgy elég gyorsan megoldotta feladatát, mintha máson lenne itt a hangsúly...
Az érzés teljesen jogos, mert inkább Dr. Bloom személyes drámája kerül előtérbe, miközben az emberiség paranoid módon várja az idegenek aggresszív viselkedését. Ilyen körülmények között kell főhősünknek elrendeznie saját dillemáit, plusz megoldani feladatát. Ezt a szálat is nagyon szépen felépítette a filmet, kellőképpen vezetett, majd ahol kellett, félre is vezetett. Elég spoileres lenne belemenni abba, hogy mit miért választhat Dr. Bloom úgy az életében, mint ahogy, de annyit mindenképp leszögeznék, hogy nehéz dolog felé köteleződik el. Mégis azt érzem, hogy ennél a résznél sem fejtettek ki mindent, bőven elbírt volna még további lelki vívódást és némi elvontabb gondolkodást Dr. Bloom döntése. Így csak azt érzem, hogy kaptam egy szépen becsomagolt közhelyet. De ez a következő szálra is teljesen igaz, amire szeretnék kitérni. Az Érkezés elején inkább csak a háttérben zajlik az emberiség globális reakciója az idegenek jelenlétére, aminek örültem is, szintén egy újításnak gondoltam. Aztán a történet előrehaladtával sajnos nagyon is előtérbe került és egy elég sablonos szenárió kerekedett belőle: spoiler! rossz kommunikáció miatt támadunk! spoiler vége! Nem vitatom, hogy nem ez történne a valóságban hasonló szituációban, de a 2010-es években némi újítást várnék az ilyen kaliberű történetekben. Azt meg nem is szeretném kommentelni, hogy megint egy USA vs. Kína/Oroszország felállást láthattunk. Azonban egy pozitívumot szeretnék az emberiség résznél említeni: főhősünk elég trükkösen oldja meg a felmerült veszélyt. Jogosan lehetne a film csúcspontjának nevezni, amit a személyi dráma szál csak tovább tetőz.
Visszaolvasva, nagyon sok bajom van az Érkezéssel (még egy, amire nem értem ki, de nagyon zavart: Jeremy Renner karaktere). Rengeteg olyan dolgot vet fel és kezd el kibontani, amiben sok a potenciál és egy fantasztikus film kerekedhetne belőle, de ez mégsem történik meg. Tény, hogy egy gyönyörűen elkészített filmről van szó, ami számtalan szemet gyönyörködtető beállítást és egyéb filmes eszközeket vonultat fel (emiatt mindenképpen moziban kell látni), de történet és mondanivaló szintjén bizony sok mindent elbírt volna még az Érkezés. Most nekem 6 és 7 között mozog, de az újdonságok miatt legyen 7/10 a végső pontszámom. A végén még annyit jegyeznék meg, hogy gyanítom, novellaként jobban működik a történet, mint egy 2 órás film formájában.
2016. november 25., péntek
A koboldcsászár
Chibi Zsó
november 25, 2016
0 Comments
Sok könyvmolyhoz hasonlóan, nekem is szokásom könyvesboltokban nézelődni, webshopokat böngészni és a kiadók tervezeit átfutni. Az utóbbi kis időtöltésem miatt találkoztam Katherine Addison A koboldcsászár című regényével. Emlékeim szerint a Gabo kiadó már az év elején bejelentette, hogy tervezik a regény megjelenését, és most már ki is jött magyarul. Azonban én türelmetlen voltam, és nyáron angolul elolvastam a könyvet.
Tartalom:
Forrás: Moly"A császár legifjabb, félig kobold fia egész életét száműzetésben töltötte, távol az udvartól és az ottani, halálos intrikáktól. Amikor azonban apja és három fivére életüket vesztik egy gyanús balesetben, egyedüli örökösként kénytelen elfoglalni a helyét a trónon.
Maia nem ért a politikához, nincsenek sem barátai, sem szövetségesei, és bármelyik pillanatban vele is végezhet az, aki a családja elleni merényletet elkövette. Miközben láthatatlan ellenfelei a trónjára és az életére törnek, és talpnyalók próbálják saját érdekeik hálójába vonni, gyorsan meg kell tanulnia, hogyan álljon helyt császárként."
Úgy érzem, mindent megkaptam A koboldcsászártól, amit elvártam tőle. Jó érzés volt végre olyan fantasyt olvasni, ami nem csatákról és vérről szól. Nem mintha baj lenne az epikus összecsapásokkal, csak néha kell más is. Ahogy Hanna is írta az értékelésében, ez egy Bildungsroman, hisz egy fiatal fiú, Maia uralkodóvá válását követhetjük nyomon. Addison nagyon jól ki is használja a fejlődésregény lehetőségeit. Ami végig tetszett benne, hogy mi, olvasók is Maián keresztül kapcsolódunk be az udvar agyon szabályozott világába, de magát a birodalmat is így ismerjük meg. Addison kitér a verbális és non-verbális kommunikációra (még a tündék fülére is!), a különböző tettek jelentősségére – ezek egyszerre teremtenek egy intrikás környzetet és visznek bele a történet világának menetébe is. Emiatt lassú a cselekmény, szó szerint csak folydogál és itt-ott akad csak gyorsabb szakasz (De azok nagyon gyorsak! Egyik még hajnali egy után is fenn tudott tartani), de akik szeretnek elmerülni egy fantasyben, azok élvezni fogják ezt.
A regénynek még van egy nagyon érdekes tulajdonsága, ami nekem végül is tetszett, de érzek vele kapcsolatban némi furcsaságot. A Hugo, Nebula és egyéb díjátadók miatt is tudhatjuk, de igazából teljesen normális, hogy a mai trendek és nézetek (konkrétan a fekete és egyéb nációk irodalmára, a feminizmusra, queer studiesra és a gender studiesra gondolok [végül is, együtt szoktak járni]) megjelennek a zsánerirodalomban. Ahogy a mi időnkben is, úgy Maia világában is ezek forradalmi eszméknek számítanak, amit maga a félig tünde és félig kobold urdalkodó is tökéletesen jelképez. És emiatt is szimpatikus a király figurája, mert csak egyetérteni tudok a gondolataival és jó lenne egy jobb világot építeni a valóságban is. A furcsa érzés is csak annyi ezzel, hogy az én ízlésemnek nincs eléggé jól elrejtve a történetben a mai kor lenyomata (lehet, csak egyetemi tanulmányaim miatt veszem ennyire észre), de azért nem is teljesen explicit módon jelenik meg. Kérdés, egy későbbi olvasó (mondjuk 20 évvel később) miként fogja látni a fantasybe bújtatott, minket foglalkoztató gondolatokat.
Összességében egy jó kis nyugis regény a A koboldcsászár sok udvari intrikával, dölyfős tündékkel és szerethetően megrajzolt koboldokkal. Akit vonz az ilyen típusú fantasy, az nyugodtan olvassa el, én (is) csak ajánlani tudom. A 9,5/10-es pontszám, nos, magáért beszél.
2016. november 2., szerda
Egy város, amit le kell győznöd
Chibi Zsó
november 02, 2016
0 Comments
Lakatos István nevével először a 6. Képregényfesztiválon találkoztam, a rajz stílusa azonnal megragadott, és amint tudtam, megvettem első képregényét, a Lencsilányt. Emlékszem, amikor megtudtam, hogy jelenik meg regénye, gondolkodás nélkül megvettem. Aztán az olvasás a felnőttes teendők (egyetem, munka) eltolódott, és most a Várólista csökkentés miatt jutottam el a Dobozvároshoz.
"Lakatos István meseregényében egy nem túl szép napon egy Zalán nevű kisfiúékhoz beállít egy Székláb nevű öregember, és azt állítja, hogy a szülei már nem az igaziak, hanem másolatok. Székláb elmeséli a kisfiúnak: szüleit elrabolták a dobozvárosiak, ezért vele kell mennie. Zalán nem tehet mást, mint útra kel az ismeretlen öregemberrel, mert csak így lát esélyt arra, hogy viszontlássa az igazi szüleit. Miután alaposabban megismerkedik Székláb birodalmával, egy családnyi vízimanóval és Jónással, a kecskével, még előtte áll, hogy sárkányokkal is találkozzon Dobozvárosban. Lakatos István könyve kalandos, varázslatos és szívhez szóló történet tíz éven felüli gyerekeknek."
Forrás: Moly
Régóta vágytam olyan ifjúsági regényre, mint a Dobozváros: egy könyv, ami egyszerre szól a mai kor gyerekeihez, de közben megtartja a mesék báját is. Hogyan is jön ez össze a Dobozvárosban?
Zalán egy olyan kisfiú, akivel bármelyik mostani fiatal olvasó tud azonosulni. Szeret filmeket nézni, rengeteg robotos, kardozós, sárkányos kalandot álmodik meg és teljesen izgalomba jön a képregényektől. Eközben néha gonoszkodik, kicsit önzősködik, kétségbeesik, de folyamatosan tanul és fejlődik. Nagyon is egy mai korban élő igazi gyerek képét adja.
Aztán ott van Székláb, Zalán tanítója és barátja. Ahogy egy másik molyos értékelés is említette, az öreg egy igazi kozmológiai figura, aki rendelkezik a mesék összes furcsaságával és habókosságával – ez adja a regény nagy báját. Őszintén, azokat a részeket élveztem legjobban, amikor ő megjelent. Őmellette imádnivaló volt még a szőrös vizimanó, a Jónás kecske, a szekrényben lakó tehén és a sok átjáró, amelyek a fiókban vagy a fazékban lapultak. Konkrétan elmagyarázott felépítés nincs Székláb világa mögött, de nem is hiányoltam egy percig se. Ez az egész valahogy így sejtelmesen a legjobb.
A modernség és a régi mesék bája magában a történetben és a mesélésben is jelen van. Lakatos stílusa idézi a klasszikus meséket, de közben kitér a popkultúra jelenségeire, főleg a filmekre. Legötletesebbnek a beiktatott képregényt tartottam ebben a kettős mesélési stílusban. Továbbá az olvasó igényeihez is illeszkedik a regény: általában cliffhangerrel ér véget egy rész, ami mindig továbbolvasásra késztet, de közben rövidek is a fejezetek. Szóval mindenképpen az az érzésünk, hogy pörög a történet. De van annyira érdekes és izgalmas, hogy nem csak látszat ez. Személy szerint csak annyi bajom volt a könyvvel, és pont a mesélésnél, hogy néha nem tudott lekötni, beszívni. Az egésznek az igazi ereje valahol Zalán dobozvárosi kalandjaitól indul. És az az igazság, hogy nem tudom ennek az érzésnek az okát megmagyarázni. Mert ettől eltekintve hibátlan regény, így 9,5/10 pontot adok a Dobozvárosnak.
2016. november 1., kedd
Sense8
Chibi Zsó
november 01, 2016
0 Comments
A 2015-ös év abszolút kedvenc újonc sorozata nálam a Wachowski-testvérek (ők készítették a Mátrixot) Sense8-je volt (emiatt szégyen is, hogy csak most, egy év távlatából írok róla), nem győztem terjeszteni a barátaim közt. Egy érdekes nyári sorozatok cikk során futottam bele a történetbe, és az alapötlettel (8 egymástól teljesen független embernek hirtelen köze lesz egymáshoz) felkeltette az érdeklődésemet. A továbbiakban direkt kerültem minden információt, hisz éreztem, hogy jobb, ha hagyom meglepetni magam.
Tartalom:
"J. Michael Straczynski (Alkonyzóna, Power kapitány, Babylon 5, Thor, Z Világháború) és a Mátrix-univerzumot megalkotó Wachowski testvérek a Netflixnek készítettek sci-fi sorozatot, méghozzá Sense8 címen, amelyben 8 idegen valamilyen oknál fogva mentális összeköttetésben vannak, ráadásul rajtuk múlik a világ sorsa. A kissé közhelyesen hangzó szinopszis ellenére a Sense8-ban nagyon van lehetőség, egyrészt a készítők miatt, másrészt meg a sokkal szabadabb korlátokat adó Netflix miatt, ráadásul a forgatás során beutazták a világot, hiszen többek közt Chicago, San Francisco, London, Izland, Szöul, Mumbai, Berlin, Mexikóváros és Nairobi szolgáltak forgatási helyszínül. "
Forrás: Snitt
Habár a Snittes leírás közhelyesnek titulálja az alapötletet (8 embertől függ a világ sorsa), engem, ahogy a bevezetőben is írtam, megfogott, a sorozat nyitója pedig egy olyan aspektussal kecsegtetett, ami végül a sorozat védjegye is lett (számomra mindenképp): a multikulti. Az amerikai kontinenstől, Európán át egészen Ázsiáig mindenféle nációjú emberrel találkozunk az openingben. A pilot résszel pedig ki is derül, hogy a színes nyitó a 8 szereplőt hivatott képviselni. A különböző rasszok és nemi identitások képviselőiről eszünkbe juthatnak a mai filmes trendek, amiket sokan kritizálnak. Hollywoodban igyekeznek figyelni arra, hogy adott típusú karakter (pl. nő, homoszexuális vagy fekete szereplő) egy meghatározott arányban képviseltetve legyenek. A Sense8 ezt a követelményt teljes mértékben teljesíti, de ami nem emiatt érdekes. A Wachowski-testvérek megtöltötték élettel ezeket a szereplőket. A tényleges cselekmény a 4. epizód körül indul csak be, de teljesen megbocsátható a sorozatnak, mert annyira szerethető és lebilincselő élettörténettel rendelkezik mind a 8 karakter, hogy csak az ő életük és bemutatása is képes lenne lekötni. Be kell vallanom, hogy nagyon sok filmnél és sorozatnál csak kötelező jellegűnek érzem azt, ha van egy fekete, ázsiai vagy LMBT karakter, mert nem fordítanak nagy időt az adott karakterek kidolgozására, főleg a származásából fakadó szociális tényezők maradnak ki, pedig nagyon sokat tud adni egy-egy szereplőhöz, plusz hitelesebbé is teszi.
A remekül kidolgozott szereplők mellett jön fel a fő storyline is, amit főleg a 8 teljesen más személyiségű karakter csapattá érése tesz ki. Az első drámákat főleg adott szereplők magánéleti problémái tesznek ki (pl. Nomi műtéte, Sun családi drámái vagy Kala küzdelme a hagyományokkal), amelyek során a mentálisan összekapcsolódott emberek közelebb kerülnek egymáshoz, sőt, ahol tudnak, segítik is egymást - ez szintén felfogható egyfajta csapatépítő tréningnek. Ez leginkább a finálé felé csúcsosodik ki, amikor nem csak egy-egy szereplő segíti a másikat, hanem mind a nyolcan együtt tapogatják ki hatalmuk határait. Spoilerek nélkül annyit mondanék csak, hogy a készítők nagy odafigyeléssel helyeztek el minden "nyomot" a cselekményben, ami majd végül elvisz a végkifejlethez, mindezt megfelelő tempóban elmesélve. Továbbá még maradt bőven tüzijátékuk a következő évadra is (amit sajnos csak jövőre láthatunk).
Összefoglalva, a Sense8 volt a legjobb kezdősorozata - ahogy fent is írtam már. Egy történet, ami azonnal beszippantott és a legutolsó percig le is kötött. De ami még nagyobb érdeme, hogy tele van igazi hús-vér karakterekkel, akikért lehet és érdemes is izgulni. Tőlem kap egy 10/10-es pontszámot, és remélem, a 2. évad is tartani tudja ezt a színvonalat. Mindenkinek szívből ajánlom!
Összefoglalva, a Sense8 volt a legjobb kezdősorozata - ahogy fent is írtam már. Egy történet, ami azonnal beszippantott és a legutolsó percig le is kötött. De ami még nagyobb érdeme, hogy tele van igazi hús-vér karakterekkel, akikért lehet és érdemes is izgulni. Tőlem kap egy 10/10-es pontszámot, és remélem, a 2. évad is tartani tudja ezt a színvonalat. Mindenkinek szívből ajánlom!
2016. október 29., szombat
Hölgy aranyban
Chibi Zsó
október 29, 2016
0 Comments
Voltatok már úgy, hogy moziba akartatok menni, de nem volt igazán semmi, amit nagyon meg akartatok nézni? Na, ilyenkor jön a véletlenül kipikkelünk valamit opció: így volt egy 2015 nyarán is, amikor találomra választottam ki a Hölgy aranyban című filmet. Lássuk, mit hozott a vak szerencse. A mozit utólag köszönöm Antalnak.
Tartalom:
"Hatvan évvel azután, hogy a második világháború borzalmai elől menekülve elhagyta Bécset, az idős zsidó asszony, Maria Altmann (Helen Mirren) hosszú útra kel, hogy visszaszerezze a nácik által elrabolt családi kincseit, köztük Klimt híres festményét, Adele Bloch-Bauer I. portréját. Tapasztalatlan, de vakmerő fiatal ügyvédjével, Randy Schönberggel (Ryan Reynolds) hosszas küzdelem elé néznek, amelynek csataterét az osztrák elit világa és az amerikai legfelsőbb bíróság jelenti. Az út során Marianak a családjához kötődő, súlyos tényekkel is szembe kell néznie. A Hölgy aranyban igaz történet, egy asszony küzdelme, hogy visszaszerezze örökségét és igazságot szolgáltasson családjának."Forrás: Port
A művészetek iránt fogékony nézőknek mindenképpen érdekes történetet beszél el Simon Curtis filmje. A kritikusok ugyan szóvá tették, hogy egy amúgy nagyon nehéz morális kérdés (kié is a műalkotás?) feltételénél a válasz adáskor csak az egyik oldalt mutatják be, azt is az érzelmi manipuláció eszközével. A kritika jogos, de szerintem nem feltétlen vesz le a film élvezhetőségéből. Klimt festményén keresztül egy megszokott amerikai kalandba keveredünk, ahol a hős a végsőkig kitart azért, hogy célját elérje, miközben amerikai szemmel egzotikus tájakon, azaz Európában kalandozunk - jelenben és múltban egyaránt. Emlékeim szerint inkább az utóbbi részeket élveztem, főleg a német nyelv miatt (nagyon szépen beszélik a filmben), mert nagyon varázslatos módon jelentettek meg egy letűnőben lévő kort, amihez erős kontrasztként megjelent a közelgő náci uralom árnyéka. Tudjuk, a múlt nem olyan rózsás, mint ahogy azt néha hajlamosak vagyunk hinni vagy érezni, de talán nem is az úgy nevezett Aranykor érzékeltetése volt a cél, sokkal inkább a főszereplő, Maria érzéseinek bemutatása, hisz tagadhatatlanul ő uralja a filmet. Az ellopott festmény végett érzett sértettség, a hátrahagyott haza miatti keserűség, ami áthatja a Hölgy aranyban filmet mind Maria karakteréből erednek, a végső tárgyalás pedig az ő elégtétel vételét szolgálja. Kicsit kegyetlennek hathat így ez a leírás, de többé-kevésbé így reális: ő így érez, így élte meg, így ez az ő saját szempontja.
Maria filmbeli személye megosztó lehet, azonban van egy tagadhatatlanul fantasztikus elem is a történet feldolgozásában: Maria Altmann és Randy Schönberger párosa! Első ránézésre két, egymástól teljesen távol álló karakter kerül össze, akikből nem is tudni, mi lesz. Ahogy az lenni szokott, nagyon eltérő személyiségük súrlódásokat, néhol pedig vicces eseményeket is eredményez a cselekmény előrehaladtával, de végül a közös cél összekovácsolja őket egy nagyon is jól működő duóvá. Ez a fejlődés valószínűleg nem működhetett volna Helen Mirren és Ryan Reynolds munkája nélkül. Sajnos Mirren munkásságát nem ismerem, de felüdülés volt Reynoldsot nem szuperhős szerepben látni.
Összességében a Hölgy aranyban egy olyan film, amit bátrán megnézhetünk, ha épp nem találunk jobb filmet. Minden megvan benne, ami egy szórakoztató filmhez szükséges: emlékezetes karakterek (Maria és Randy), akik küzdenek és nem adják fel, továbbá kapunk egy kis múltba tekintést és képzőművészeti gyorstalpalót, mint izgalmas háttérvilág. Valóban lett volna még mit kihozni az alap ötletből, de egyszer talán mások megteszik ezt. Simon Curtis ebből a témából hozott egy 8/10-es filmet, ami nem rossz.
2016. október 28., péntek
Kalandos steampunk füzetek - Winie Langton történetek
Chibi Zsó
október 28, 2016
0 Comments
Egy nagyon csúnya vallomással kezdek: nagyon sok lemaradásom van a kortárs fantasztikum irodalmával (a szépirodalommal is, de ezt most nem itt fogom tárgyalni). Nagyon sok író akad, akiktől sokat hallok, de nehezen jutok el a könyveikig, mindenféle okból kifolyólag (pl. könyvtári könyvek, mást kell olvasni egyetem vagy munkahely miatt stb.) Így voltam sokáig Vivien Holloway-jel is. Sokszor szembekerült velem a Molyon, de valahogy mégis halódott az olvasás. Aztán egyszer a könyvtárban láttam, hogy milyen kis rövidke az első kötet és gondoltam, miért ne kezdhetném el Winie kalandjait. Aztán sikerült is a nyáron elfogyasztgatni az eddigi köteteket.
Tartalom:
"Winie Langton a 2900-as évek New Yorkjában él, száz évvel az ötödik nagy világégés után. Egy nagy és befolyásos tolvajcsalád leszármazottja, akit már egészen kiskorától apja tanított a mesterség fortélyaira. Ebből kifolyólag Winie már kamaszként jobban verekszik, mint a fiúk többsége és mindent tud a fegyverekről. Amikor a legendás Mesterkulcs felbukkan a városban, a Langton család azonnal a nyomába ered, s természetesen Winie-re is fontos feladat hárul a titokzatos műtárgy megszerzésére kiötlött akcióban…"
Forrás: Moly
A rövid nyitókötetben, a Mesterkulcsban egy tomboy főhőssel, Winie-vel találkozunk. Szarkazmusa rögtön megfogja az olvasót, a sok gag, ami a főhős személyisége miatt történik, pedig egyszerre teszi viccessé és szerethetővé őt is meg a könyvet is. Ezzel azt hiszem elég is jellemeznem az első kötetet, hisz itt még csak egy ígéretesnek tűnő világba pillanthattunk bele. Az viszont rögtön nyilvánvaló volt, hogy Holloway nagyon profin teremt hangulatot. A következő, Tolvajbecsület kötetben sem kellett csalódni, hisz bőven hozta az első kötet minőségét. Winie karaktere tovább bontakozik, és szerencsére nagyon jó irányba. Megmarad egy nagyon kedvelhető figurának, akinek nagyon is felvágott a nyelve (a 2. rész zárómondata!), a családját pedig egyre jobban kedvelem. Tényleg egy nagy összetartó csapat érzetét keltik, egy olyanét, aminél érezzük, hogy bármikor vissza lehet térni hozzájuk, hisz szívesen látnak minket, a biztos pont - ezt nagyon hitelesen jelenítette meg Holloway, főleg a későbbi kötetekben érezni. A humor természetesen itt sem maradhat el, hisz Langtonék nagyon tudnak keverni, és tele van olyan karakterekkel, mint például a hamiskártyás nagyi, akitket örökre szívünkbe lehet zárni.
Az eddigi részek alapján a sorozat a 3. résznél, A hóhér kötelénél érte el tetőpontját. Nagyon sok jó dologot tett bele az írónő (így végre megadtam molyon az 5 csillagot az előző 4,5 felek után). Amit végig nagyon értékeltem itt, az a több nézőpont behozása. Várható volt, spoiler! hogy Winie a börtönben nem fog tudni sok mindent csinálni, spoiler vége! és ez dramaturgiai szempontból nem valami előnyös. Így nagyon is jó ötlet volt egy olyan szereplő nézőpontját behozni, aki csinál valami akciót is: ez lett William. Az előző kötetben is szimpatikus volt Will, Holloway szánt időt az ő és Winie közti kapcsolat kiépítésére is, így olvasóként nem volt olyan érzésem, hogy egy teljesen idegen karakter fejében kell lennem, hisz az előzetes felvezetésnek köszönhetően régi ismerősként köszönthettem a POV karakterré előlépett Willt.
Aztán a gyűrű és a könyv behozásával érzem végre azt, hogy kezd kicsit építkezni ez a világ. Az első két kötetnél nagyon nem tudtam kibékülni azzal, hogy adott egy posztapokaliptikus, steampunk stílusú világ, ahol tolvajok seftelnek, és ezekből csak az alapot kapjuk. Hol van itt az előző világ mítosza vagy épp a világ működésének rendje és lelke? Hogy és miként forognak azok a gőztől hajtott csavarok? De A hóhér kötele és a 4. rész, a Tolvajok kézikönyve (ott van egy történelem órás jelenet, ami megint csak hozzáad Holloway világához) eleget tesz a kitalált világ iránti érdeklődésnek. Remélhetőleg, a következő kötetekből sok mindent megtudhatunk majd – legalábbis a gyűrű mesével és a könyv múltját taglaló sorokból erre következtettem. Ehhez kapcsoldóan volt kicsit csalódás a már említett következő rész. Érezni a 4. köteten, hogy a Winie-történetek egy nagy tetőpontja után vagyunk és valami újat épít az írónő. Így egy kalandos, de nyugisabb részt kaptunk, ami szerkezetileg teljesen indokolt, de nekem mégis kevesebb volt az előzőekhez képest, főleg, hogy nincs itt a kezemben a következő rész. Aki most kezdene bele a sorozatba, azt figyelmeztetném! Egy nagyon nagy cliffhangerrel zárul a 4. rész, ami mindenesetre nagyon hatásos, de könnyen türelmetlenné tehet minket. Továbbá nagyon szívfacsaró is volt, a gyermekibb énemnek mindenképp. Szóval, kíváncsian várom, mi sül ki a 4. részben felvázoltakból.
 |
| Ő akár Audrey, Winie nővére is lehetne |
Összességében a Winie Langton történetek azok sorozatok egyike, amelyek képesek minden részben hasonlóan jó színvonalat hozni. Izgalmas, sokszor kiszámíthatatlan fordulatokkal tarkítva (emlékeim szerint csak egy történést tudtam kitalálni a 4. részben), amit Vivien Holloway rengeteg humorral és kedvelhető szereplőkkel tesz még jobbá. Egyedül csak a lassú világépítést tudom felróni negatívumként, meg pár fentebb említett apróságokot. Ezektől eltekintve nagyon pozitívan állok ehhez a sorozathoz, nagyon sok potenciál van benne és írónő stílusa is meggyőzött, hogy nekem kell még tőle olvasnom (Végtelen horizont, maybe?). Az eddigi 4 Winie Langton részre adok most egy 9/10-es pontot és türelmetlenül várom a Mechanikus farkas kötetet.
2016. október 27., csütörtök
Book Tag
Chibi Zsó
október 27, 2016
0 Comments
Az Inside my head vloggerre, Andi (Molyon Ngie) kihívott egy 20-as Book Tagra. Most ezt szeretném megosztani veletek, rengeteg képpel kiegészítve (szeretem a könyveimet, no).
1. A legrégebbi könyv a gyűjteményedben
Nehéz, mert iszonyat sok könyvet örököltem meg nagyszüleimtől és édesapámtól is. Emlékeim szerint apai nagyanyámnál van egy 1900-as évek elejéről egy Pesti Divatlap által forgalmazott regény, talán az a legrégebbi könyv. Ha a saját pénzemen vetteket nézem (hű, az is egyre több van!), akkor azt hiszem az Eragon lesz a befutó. Előtte is vettem könyveket, főleg Witcheseket, de azokat már elrukkoláztam. :D Szóval, Eragon.
2. A legújabb könyv a gyűjteményedben
Azok most a Galaktikától kapott könyveim: Sztrugackij-testvérek új könyve, a Hazatérés, Kammerer-trilógia, szintén Sztrugackijék (köszönöm az ajánlást PzZoll molynak!) és Robert Charles Wilson Darwiniája. Képen csak a Hazatérés és a Darwinia (utóbbinak imádom a borítóját!)
 |
| A fotózás nem az erősségem :( but still |
3. Egy olcsó könyv
Otthoni gyűjteményem legolcsóbb könyve Ray Bradbury Marsbéli krónikái az Európa Zsebkönyves kiadásában. Mennyire volt olcsó? 0 Ft, bizony. Az egyetemi jegyzetboltos bácsitól kaptam, mert nagyon vágyakozva néztem a kötetre (szeretem Bradburyt, no), és erre azt mondta, hogy neked ingyen is odaadom. Innen is szeretném még egyszer megköszönni neki kedvességét. :)
4. Egy drága könyv
A legdrágább könyv, amit valaha is vettem, az a macedón nyelvkönyvem. Annyira drága, hogy be se merem itt vallani. :D Lényeg, nagyon szeretem, mert ennek köszönhetem a legjobban sikerült macedón írásbelimet. Прокарсно :)) (azaz tökéletes) Mindenkinek ajánlom, aki olyan lökött, mint én, és elkezd macedónt tanulni.
 |
| A könyvjelző is macedón |
5. Egy könyv, aminek férfi a főszereplője
Ez nehéz kérdés, mert nem szokásom belezúgni férfi főhősökbe és hirtelen nem is jut eszembe olyan férfi főszereplő, aki miatt szerettem már meg regényt. Így inkább fiú főhőst mondok, aki Oscar a Rém hangosan és irtó közelből. Szeretem, ahogy a világot látja.
6. Egy könyv, aminek nő a főszereplője
Ennél a pontnál is nem nőt, hanem lányt fogok mondani, aki Mori a Mások közöttből. Nála jobban még nem tudtam főszereplővel azonosulni. Tipikus könyvmoly, aki minden szabad percében olvas, főleg sci-fit és fantasyt. Emiatt tudok vele azonosulni. Mindig eszembe jut róla a gimnazista énem, aki inkább beült a terem végébe Dragonlance-t olvasni meg nyáron vadászta a megyei könyvtárban Neil Gaiman regényeit, és amikor eljutottam Angliába, hát akkor is az ilyen könyveket hoztam ki a Waterstonesból. :D Szóval Mori az én fiktív klónom, csak nem a 80-as években élek, ennyi a különbség.
 |
| Mori nem szereti a vakut :( |
7. Egy könyv, amit gyorsan befejeztél
Több ilyen is volt. Egyik emlékezetes Agota Kristóf A Nagy Füzet című regénye, ami a mai napig kísért, annyi borzalom volt benne a lehető legminimalistábban leírva. Másik William Golding A Legyek Ura. 18-19 évesen valahogy nagyon lekötött.
8. Egy könyv, amit sokáig olvastál
Vavyan Fable Álmok tengerét... Nem is pazarolnék rá több szót, akit érdekel, miért szenvedtem vele, az olvassa el a bejegyzésemet.
9. Egy könyv, aminek pocsék a borítója
Az itthon lévő könyveim közül van jó pár, aminek gáz a borítója, legalábbis zavarja a szépérzékemet. Legyen most a Robert Merle Állati elmékje. Annyira gáz ez a delfin!!! :D
 |
| Agyas delfin, de szó szerint |
10. Egy könyv, aminek gyönyörű a borítója
A legutóbbi Libris sci-fi és fantasy akcióban vettem meg Chris Wendig Vészmadarak című thrillerjét és valami gyönyörű a borítója! Örülök, hogy a Fumax itthon ki tudta hozni a külföldi borítóval. Már csak el kéne jutni oda, hogy el is olvassam. Valamiért a főhősnő a Harcosok klubjából emlékeztet Marlára.
 |
| Kicsit belóg a Walking Dead felirat |
11. Egy magyar könyv
Nehéz, mert az utóbbi időben kevés magyar könyvet olvastam, a gyűjteményemből pedig még kevesebbet. Legyen Lakatos István Dobozváros című regénye. Régen olvastam ilyen ötletes gyerekkönyvet, mint az övé.
12. Egy nemzetközi könyv
Na, az nagyon sok lenne, csak győzzek kiválasztani egyet! De legyen legújabb fantasy szerelmem, China Miéville Perdido pályaudvar, végállomása. Annyira beteg a világa, hogy már jó, nyelvileg pedig szintén zseni a Miéville. Csak lenne időm a többi regényére is!
13. Egy vékony könyv
Andihoz hasonlóan én is Závada Péter Ahol megszakad verseskötetét mondom. Bárhol is nyitom fel, úgy érzem, valaki megért engem.
14. Egy vastag könyv
Ez vitathatatlanul a Trónok harca. :D Imádok elmerülni Westeros világában, bármelyik betonkötetéről is legyen szó.
 |
| Külön zónája van a polcon |
15. Egy irodalmi mű (Fiction)
Nálam AZ irodalmi mű a Dosztojevszkij Bűn és bűnhődése. A nagyon is oroszos hangulata mellett azért is szeretem, mert tipikusan az a mű, ami vitára indít és nem tudod eldönteni, hogy mi is a tényleges igazság. Igazából arra döbbensz rá, hogy nincs tényleges jó. Dosztojevszkij mellett még Émile Ajar Előttem az életét említeném, amit annyira közel érzem magamhoz, hogy minden költözéskor velem jön. Bár csak egyszer költöztem eddig, de ha még egyszer kell, akkor is velem fog jönni az Ajar. Amúgy milyen gáz, hogy nincs semmi itt az angol irodalomból, miközben angol szakot végeztem? :D
16. Egy nem irodalmi mű (Non-fiction)
Egyik, az Annotated Alice. Igaz, csak félig non-fiction, de nagyon érdekes és hasznos jegyzetek vannak benne Lewis Carroll regényeihez, plusz egy nagyon aranyos szerelmi sztorim is kötődik hozzá. Másik nem irodalmi mű itthon, hát a macedón non-fictionjeim, amiket a Szkopjei egyetemen kaptam tavaly. Igazi különlegességek! :D
 |
| Elég menő, na! |
17. Egy nagyon-nagyon romantikus könyv
Az nekem is Jane Austen Büszkeség és balítélete. Bár nem annyira a romantikus vonalért szeretem, hanem a társadalomkritikáért. Szerintem a világ legironikusabb kezdőmondata az, hogy
Magyarul így szól: Általánosan elismert igazság, hogy a legényembernek, ha vagyonos, okvetlenül kell feleség. (csak szerintem nem üt úgy, mint angolul).
IT is a truth universally acknowledged, that a single man in possession of a good fortune must be in want of a wife
Magyarul így szól: Általánosan elismert igazság, hogy a legényembernek, ha vagyonos, okvetlenül kell feleség. (csak szerintem nem üt úgy, mint angolul).
18. Egy izgalmas akció, vagy krimi
Ezzel gondban leszek, mert nem sok krimit olvasok (változtatni kell rajta!), és akció könyvet még kevesebbet... Most a Tíz kicsi négert mondanám Agatha Christie-től.
19. Egy könyv, ami megnevettetett
Ez nehéz, mert sok humoros könyvet nem olvasok (azt se), és ha igen, akkor se nevetek rajta, csak mosolygok. James MacKillop Kelta legendák és mítoszok könyvén sokat röhögtem, de maga a könyv sajnos nincs a birtokomban. A Múmialom meg szintén nem ér, mert nem fejeztem még be az olvasását. :D Így akkor legyen Rejtő Jenőtől Piszkos Fred (mindkét kötet).
20. Egy könyv, amin sírtál
Nem emlékszem, hogy lenne ilyen. Talán Jonathan Safran Foer Minden vilángolja, de nem mondanám teljes meggyőződéssel.
 |
| Indokolatlan macskás kép a végére |
