2011. július 1., péntek

# 2009 # adaptáció

"Tizennégy éves voltam, amikor meggyilkoltak"


A Komfortos mennyország azon kevés filmek egyike, amelyet trailer után akartam megnézni. A bemutatót a T-Home videótár reklámjában láttam. Természetesen a látvány fogott meg rögtön, úgy éreztem, hogy az egész művet látnom kell. Sajnos, erre csak hosszú tologatás után került sor.

Tartalom:
"A tizennégy éves Susie egy napon nem érkezik haza az iskolából. Ahogy telik-múlik az idő a Salmon család aggódni kezd a legidősebb lányuk miatt, aki nem szokott kimaradni ilyen sokáig. Kétségbeesve keresni kezdik, de nem találják. A rendőrség kinyomozza, hogy Susie gyilkosság áldozata lett, ám a tettest nem sikerül elfogni. Közben kiderül, hogy a kislány a föld és a mennyország között van, onnan tekint le a családjára, melyben mindenki a maga módján próbálja feldolgozni a tragédiát. Jól ismeri a gyilkosát is, aki sokkal közelebb van hozzájuk, mint azt bárki gondolná."

Forrás: Port.hu


 Azt kell mondanom, hogy ez a film bebocsátást nyert a kedvenc filmjeim közé.
A tartalom alapján ez a film egy krimi történetnek tűnhet, pedig közel sem az. Az elbeszélőn egy olyan személy, aki egy krimiben általában nem tud beszélni. Az áldozat mesél nekünk, aki halála után sem hagyja abba a narrációt, a horizonton túlról néz le szeretteire és gyilkosára.
Hiába tűnik úgy, hogy Suzie a főhős, inkább a Földön játszódó eseményeknek vagyunk szemtanúi, a lány halála utáni történések a lényegesebbek. Láthatjuk, hogy egyes családtagok miként küzdenek meg gyászukkal: van, aki belenyugszik, s akad olyan is, aki nem ül tétlenül, megpróbál igazságot szolgáltatni, hátha így lelke megnyugvásra lel. Természetesen a család ezen tagjai mozdítják előrébb a cselekményt.

A történet során többször visszatérünk Suzie-hoz is, akinek családjához hasonlóan meg kell birkóznia azzal, hogy el kell szakadnia családjától, s be kell lépnie a Mennyországba.


Egy szépen felépített történet ez a film alapján (az eredeti könyvet nem olvastam), csupán egy-két dolog zavart benne. Egyik az, hogy a  spoiler! különc lány kiszedi Suzie testét a széfből, amelyet a gyilkos az emésztőgödörbe dobott. Másik dolog, ami zavart, hogy Suzie a szerelmének jelent csak meg, és nem a családjának, akiknek azért jobban hiányzott. Spoiler vége.



A film szereplői teljesen hétköznapi emberek, akik azt hitték, hogy rossz csak másokkal történhet. A naiv, életvidám Suzie-t Saoirse (Szörzsa) Ronan játssza, akiben itt sem lehet csalódni, nem jelent számára különösebb akadályt hozni a tinilány szerepét. Igazán szeretni való.
A gyilkost játszó Stanley Tucci egész hátborzongató figura, a néző az első megjelenése óta kellemetlenül érzi magát, még akkor is, amikor a pasas udvariasan bájolog.
A szereplők közül Rachel Weiszt érdemes kiemelni, aki az anya szerepét játssza. Belső marcangolása megható, édesanyához méltó.

A Komfortos mennyországnál még érdemes kitérni a jelenetekre. Számtalan jól kidolgozott jelenetet láthatunk Peter Jacksontól és társaitól. Egyik legfajsúlyosabb talán az, amikor Suzie húga a gyilkos jegyzeteit lapozgatja. Egy idősíkban két helyszín váltakozik, gyakoriak a premier plánok, melyek feszültebbé teszik a jelenetet.
A jelenetek mellett fantasztikus világot álmodtak a holt Suzie köré, öröm volt nézni, habár itt-ott már a giccs határát súrolta.
A jól megkomponált jelenetek és a horizont világa mellé fülbemászó, "finom" aláfestő zene csendült fel a 2 órás játékidő során. Néha abban is el lehetett veszni.

Hiába nyilvánítottam kedvenc filmemmé a Komfortos mennyországot, azért vannak hibái, így jár neki "csak" 8/10. Mégis mitől is nőtt azonnal szívemhez ez a kis történet? Nem kell ezt hosszú esszében vagy blogbejegyzésben megmagyarázni, annyi az oka csupán, hogy a már jól ismert amerikai optimizmussal és naivitással mutatja meg nekünk, hogy Isten nem ver bottal, a rosszon előbb-utóbb túllehet lépni, még ha e cél érdekében magunknak kell valahogy megnyugvást keresni. Szerintem, ez egy szép üzenet.

Nincsenek megjegyzések:

Follow Us @soratemplates