2017. október 12., csütörtök

Októberi blogterv


Sziasztok!

Bőven benne vagyunk az októberben, és én még meg sem terveztem. Nem is tépem fölöslegesen a virtuális számat, inkább megmutatom, mit is várhattok tőlem az elkövetkezendő időszakban. 

Az új hónappal kicsit a Haloweenre és a Halottak napjára hangolódok, ezt jól mutatja az októberre választott olvasmányaim és néznivalóim sora is, de leginkább Stephen King. Az AZ hatására megrendeltem a regény változatot, de elhatároztam azt is, hogy az itthon lévő King regényekből is ideje lennem olvasnom valamit. Ehhez adott még egy kis löketet Andi IMHO-s kihívása, ahol most Stephen Kinggé a főszerep. Be is neveztem egy angol Carrie-vel, ami nekem egy hatalmas King kötetben van meg. A lenti képen látszik is. 

King és Stephenson: ilyen illusztris társaságban telik az október
És az előző hónapból átjött Neal Stephenson! (de nem csak ő... sajnos) Remélem, végre sikerül legyőznöm a könyvét, és annak rendje és módja szerint robban fel a Hold is (aki legalább a fülszöveget olvasta, vágni fogja, miről van szó). Letyától pedig elnézést a borzalmas késlekedésekért, de hát amikor az embernél ilyen könyvtári könyvek hevernek itthon? (meg annyi questet vesz fel munka címszó alatt, hogy csak na)


Jó, a Cuckoo's Calling saját példány, de a Station Eleven (ezzel már végeztem) és a The Heart Goes Last nem. St. John Mandel könyve őszintén véletlenül csúszott be a kölcsönzendő könyveim közé (belezúgtam a borítóba, ennyi az oka), Atwood regényével viszont olyan terveim vannak, hogy a Zsófi külföldiül olvas blogra fog menni róla egy beszámoló. Persze a Station Elevenről is lesz hasonló bejegyzés, de a Heart Goes Last jobban illeszkedik a blog tematikájához. 

Könyvek után van pár képregényes terveim is, egyik az Outcast, amivel szintén bőven kapcsolódok a Halloweenhöz. És mellesleg nem árt végre végigmennem rajtuk az Őszi képregénybörzén megjelenő 4. rész előtt. Ezen kívül pedig egy francia klasszikus - ami szintén a mostani börzére jön ki - is felkeltette az érdeklődésemet: Barbarella. Amennyire tudom elég komoly utat járt be a hősnő, jó lenne végre megismerni őt.


Az októberi tervek végére pedig néhány várható filmes és sorozatos cikkemről. Az elmúlt időszakban szerencsére több filmre is sikerült eljutnom, többek között az AZ-ra, aminek most a Kinges fellángolásomat köszönhetem, és az - nálam - év legjobban várt sci-fijére, a Szárnyas fejvadász 2049-re. Ezekről hamarosan (terveim szerint az elkövetkezendő két hétben) lesz poszt az Antiganén. Ezen kívül nagyon jól belemerültem a Philip K. Dick's Electric Dreamsjébe is, aminek - a Blade Runnerrel karöltve - egy hatalmas PKD-s fellángolás lett az eredménye. Úgy érzem, vagy novellákat fogok tőle olvasni, vagy angolul újrázok egyet az Álmodnak-e az androidokkal. Még a jövő zenéje, de már felmerült bennem a dolog. 

Visszakanyarodva a sorozatokhoz a legjobban várt évadpremier is közeleg, ráadásul október 31-én esedékes: Stranger things 2. évada. A Netflix elég magasra tette a lécet az első etappal, remélem, minimum egy olyan minőséget kapunk. Az ötletes poszterek és a paráztató trailerek biztatásra adnak okot. Végül pedig kinézőben van egy Black Mirror nézés is, amihez a Facebook oldalon tartott kis véleménykutatás után szántam rá magam. Állítólag nagyon jó, majd meglássuk.

Kihagytam valamit? Lehet, de majd úton-útfélen jön majd az update.

Addig is legyetek jók!

Chibi Zsó



Mert belezúgtam ebbe a számba

2017. október 10., kedd

Blankets


A Blankets egy graphic novel - legalábbis a hátoldalán ez állt. A könyvbe belelapozva viszont azt láttam, ez inkább egy képregény. A comic book és a graphic novel közötti különbség megértésében valamit a Wikipédia segít - miszerint a graphic novelt hosszabb művekre (regény hosszúságú mű vagy antológia), a comic booksot pedig inkább a rövidebb hangvételű darabokra használják -, de ezen kívül George R. R. Martinhoz hasonlóan én is értetlenül állok a kifejezés előtt (lásd: trónok Harca képregény bevezetője). Craig Thompson műve az egyszerüsített graphic novel értelmezés szerint beleesik a műfajba. Lássuk, a regény és a képregény egyesülése mit adhat nekünk.

tartalom:
"Egy szeles Winsconsin-i tél tájképébe helyezve tárja fel a Blankets két, az elszigetelt vidéken felnövő testvér rivalizálását és két felnőtté váló fiatal bimbózó szerelmét. Mese a biztonságról és a felfedezésről, játékosságról és tragédiáról, arról, milyen kegyvesztetté válni, és honnan is ered a hit."

Forrás: Angol fülszöveg (saját fordítás)


Ha egy szóval kellene összefoglalnom a Blanketset, akkor a keserédes szót használnám. Adott egy nagyon érdekes családi hátterrel rendelkező fiú (Greg, a graphic novel rajzolója?). Ahogy Thompson fokozatosan kibontja a fiú történetét úgy jövünk rá, milyen sok görcsöt cipel magával. Viszont mindig ott van a rajzaival teremtett világa, amin keresztül képes a túlélésre. A festményeiben és képregényeiben nem fáznak a kisöccsével (a szüleik spórolnak, hogy ki tudjanak jönni a pénzükből, így nincs fűés), és az iskolatársai sem cikizik különcsége miatt. Aztán jön Raina, és kinyílik a világ Craig előtt, mi olvasók pedig megkapjuk az egyik legvalósághűen ábrázolt első szerelmet. Thompson nem fél az ehhez hasonló történetekben (a graphic novelt YA és NA közé lőném be) kevésbé bemutatott vagy tabunak számító dolgok bemutatásától (pl. szexuális vágy, a testünk felfedezése), ezek szerine természetes velejárói az első szerelemnek. Ezen felül kapunk egy nagyon bensőséges képet is a főszereplőről, ami először lehet kicsit kényelmetlen, de idővel kiderül, miért fontos ez a fejlődése, és persze a cselekmény szempontjából.

Egy másik érdekes aspektua a Blanketsnek az amerikai társadalom bemutatása. Szerephez jut a bullying, s bár ez nem sok újat jelent az ifjúsági irodalomban, de a környezet miatt (vallási közösség) válik érdekessé. Mondjuk a vallási bigottság és az álszent viselkedés nekünk sem új, ezek általába véve megvannak minden kultúrában, viszont Craig mindennapjain keresztül kapunk egy kis rálátást arra, hogyan működik egy amerikai keresztény közösség - természetesen annak jó és rossz oldalával együtt. A szereplők életét nagyban befolyásoló vallás mellett Thompson egy nem túl kellemes képet is elénk tár a Wisconsinban élők mindennapjairól: szegénység, szellemileg sérült gyermek nevelése, válás stb. Az ehhez hasonló ábrázolások mindig kicsit közelebb hozzák nekem az USA-t, a Hollywood-i filmek és az amerikai álmon túli valósabb képet.

A Blanketsről röviden: Ilyen tiszta és ártatlan szerelmi történetet régen olvastam, amibe még egy kis szociográfia is belefért. Viszont úgy érzem, a hasonlóan ártatlanka rajzok nélkül nem lenne ilyen erős a történet, főleg a hétköznapok árnyaival, amelyek végig ott mozogtak a két főszereplő tisztasága alatt. Ezektől lesz igazán keserédes. 10/10.

2017. október 1., vasárnap

A Kép és a Hang ereje - Dunkirk


A Dunkirk plakátjáról mindig az a festmény jut eszembe, amit a Wikipédián láthatunk a Romantika címszónál: Caspar David Friedrich: Vándor a ködtenger fölött. Ha a saját asszociációimon haladok tovább a két képben a közponi alak szerepe a közös pont: szemben állni a legyőzhetetlen erővel. Christopher Nolan első világháborús filmjében ezt a toposzt járja körben.

tartalom:
"A II. világháború egyik legtragikusabb emléke lehetne, ám egy különleges mentőakció története lett belőle. 1940 májusának végén a diadalmasan előretörő német hadsereg bevonult Belgiumba, és a franciaországi Dunkerque közelében a tengerhez szorította a brit és francia katonákat. A legfeljebb 5 kilométeres szakaszon a szövetségesek több mint 300 000 embere szorult össze, és nem volt merre menekülniük.Az angol flottának különleges és váratlan akcióval, hatalmas veszteségek árán mégis sikerült véghezvinni a mentőakciót - és sikerrel juttatta ki a frontvonalból a szabad világ utolsó hadseregét.

Film a menekülésről, a káoszról, a háborúról és a túlélésről... "
Forrás: Port


Nagyon hála a Sugár mozi akciójának és Gergőnek, aki eljött velem Dunkirket nézni, és így nem maradtam le róla a moziban. Olyan erős atmoszférája van az egész filmnek, amit csak vásznon érdemes nézni, otthon a DVD vagy egy BlueRayes mozizás nem feltétlen adhatja vissza az élményt. Nolan egy mentőakciót mesél el, aminél igazából nem is lényeges, mikor és hol történik, de a miheztartás végett: a II. világháború idején járunk, Dunkerque partjaitól nem messze, ahol a harcok közepén legalább 300 000 katonát kellett kimenteni. Ilyen történeteknél Hollywoodban megvan az a veszély, hogy valami giccseset kerekítenek belőle, de Nolannál szerencsére nem kellett ettől tartani, egy nagyon érdekes megközelítésből meséli el a dunkerque-i partok eseményeit. Az események a front különböző helyszíneinek - víz, föld, levegő - történéseiből állnak össze, így kapunk egy háborús montázst, s Nolan ennek köszönhetően tudja fenntartani a háború realitását. Nála nincsenek hősök vagy dicső pillanatok, csak az élethez való görcsös ragaszkodás és a bizonytalanság. 


Számomra mindenképpen érdekes eszközökkel mutatja be ezt az üzenetet a Dunkirk. Például vitathatatlanul nagy szerepe van itt Hans Zimmer zenéjének a szüntelenül ketyegő órával, ami egyértelműen az idő vészes fogyását idézi meg, és az egyéb háborús helyzetet idéző hanghatásokkal (pl. repülőgép vagy a sziréna). És ennek érdekes módon akkor van igazi ereje, amikor kisebb momentumokra fókuszál a kamera, nem pedig monumentális jelenetekre. Például az egyik legerősebb jelenet a Dunkirk elején van, amikor az első hajó épp elhagyná a kikötőt, de közben két katona egy eszméletlenül talált társukat próbálják meg mindenáron felvinni a távozó hajóra, hogy az biztos segítséget kaphasson. Nolan az ilyen pillanatokkal is inkább az emberi tényezőt emeli ki, nem pedig a hősiességet (megvédjük népünket az ellenségtől) vagy a pusztítást. Igazából az ilyen ember közeli pillanatokon keresztül érthetjük meg a háború igazi borzalmait, és az egész harcnak az értelmetlenségét. 

A komoly üzenet mellett a rendező viszonylag közönségbarátra szabta filmjét. Az utolsó percekig folyamatos izgalomban tartanak minket Zimmer zenéjével és a minden oldalról támadó ellenséggel vagy a természet újra és újra lecsapó erejével, s mindezzel a névtelen katonák képességeik szerint felveszik a versenyt. Nolan valahogy képes volt mindent a legjobb helyen időzíteni, viszont nem is nyújta el túlságosan a filmjét, pont annyira hosszú, amennyire szükséges. 

Visszagondolva a moziélményre sok zavaró dolgot nem éreztem a Dunkirk közben, talán csak annyit, hogy a második félben kicsit belassult a történet, a kínos pábeszédek (de szerencsére nem sokat beszélnek a szereplők), továbbá akadt egy-két apróbb hihetetlen dolog (pl. Tom Hardy hogy volt képes majdnem üres tankkal elvezetni a gépét és még több német repülőt leszedni?), de ezektől függetlenül ez egy teljesen jó film, 9/10-et mindenképpen ér nálam. Nolan rajongók biztosan fogják szeretni, aki pedig szeretné egy kicsit szokatlan megközelítésben látni a II. világháborút az mindenképpen tegyen egy próbát a Dunkirkkel. 

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Kövesd a bejegyzéseket