2017. december 15., péntek

Mit mond Enyedi testről és lélekről?


Fiatal vagyok, ezért nem került fel Enyedi Ildikó az engem érdeklő rendezők listájára addig, amíg meg nem nyerte a Berlini filmfesztiválon az Arany Medvét a Testről és lélekről című filmért. Rossz kifogás, de hirtelen nem tudom mivel indokolni, hogy kimaradt az életemből Az én XX. századom vagy a Bűvös vadász. Bár kicsit sarkítok is, hiszen ott van még az HBO-n futó, Enyedi rendezésében készült Terápia is, ami már egy ideje a radaromon van, de a Testről és lélekről volt az, ami az utóbbi időben ráirányította a figyelmet a rendező munkásságára. Egy különleges moziban, az Art + Cinemában történő vetítés alkalmával Krisztivel (neki köszönöm, hogy eljött velem!) végre megnézhettem a filmet.

Tartalom:
"Mi lenne, ha egy nap találkoznál valakivel, aki éjjelente ugyanazt álmodja, mint te? Vagy pontosabban: kiderülne, hogy már régóta ugyanabban a világban találkoztok éjszakánként. Örülnél neki? Vagy megijednél? Esetleg romantikusnak találnád? De mi van, ha te cseppet sem vagy romantikus alkat? Hogy nézel egy-egy gyengéd álom után másnap, éberen ennek az idegen embernek szemébe? És, mi van, ha az illető nem kifejezetten szimpatikus neked? Próbálnád megszeretni? Hogy lehet az, hogy éjjel, egymástól több kilométerre, magányos ágyatokban fekve egymáséi lehettek, de nappal, hús vér valótokban egymással szemben állva még egy vacak első randevút sem tudtok normálisan lebonyolítani? És mi van, ha a második találkozó is kínosan sikerül? A harmadik meg kifejezetten szégyenletes? Feladnád? És ha feladnád, kibírnád? "
Forrás: Port


A tartalmat olvasva, és igazából a film megnézése után is az első benyomásom az, hogy Enyeditől kaptunk egy romantikus filmet. Nagyvonalakban követi is ennek a műfajnak a szabályait: adott két érdekes, egymástól távol álló figura, akik szép lassan egymásba habarodnak, majd egymáséi lesznek. Azonban a filmnél nem a cselekmény a fontos, hanem az, ahogyan eljutunk a jól ismert végkifejlethez. Az alapfelállást kicsit megkavarva van itt egy kísérő motívum (egy szarvas bika és ünő), ami ugyan a két főhős bemutatása után azonnal dekódolhatóvá, egyértelművé válik, de a tényleges behozása a cselekménybe (a pszichológus szál) így is érdekes, ad egy kis aha-élményt. Ugyanis a szereplők a pszichológus jelenetben jönnek rá, milyen furcsa kötődés épült ki kettőjük között. És itt érdemes kitérni arra, Enyedi mennyire közel hozza a két főhőst hozzánk, de főleg Máriát. Egyszer, a kamera sokat időzik a szereplőkön, legtöbbször szuper plánok formájában láthatjuk őket, de közben a számos szuggesztív kép, apró jel, vagy a színészek játéka (például Borbély Alexandra nem véletlenül kapta meg az Európa legjobb színésznőjének járó díjat) is sokat sejtet a szereplők belső világáról. Így tudunk velük együtt meglepődni, örülni, szomorúak lenni, még annak ellenére is, hogy bizonyos dolgokat a történetvezetés vagy korábbi tapasztalataink miatt jóval előbb tudunk.


Ezen felül a Testről és lélek-nek van egy számomra meglepő eleme: a humor. A filmről keringő képek egy érzékeny, rétegfilmnek tűnő alkotást sugalltak (ami részben igaz is), és ezek alapján nem is gondoltam volna, hogy 80%-ban nevetni fogok majd, mikor megnézem. Sokszor olyan érzésem volt, hogy a normálisba, a hétköznapiba becsúszó abszurd vagy abnormális dolgok adták az egész humorát, de maguk a karakterek természetessége is nagyban hozzájárul a film humoros oldalához. Például Mária antiszociális (és nem autista, legalábbis szerintem) mivolta nélkül nem volnának viccesek az Endrével való ebédek, az, ahogy otthon, a négy fal között leképezi vagy újra játsza a napját, és a mások számára furcsa tulajdonságait (pl. a jó memória) milyen természetességgel közli ("Nem tudom. Jó a memóriám"), mennyire magától értetődőnek veszi azokat. És nem ilyenek vagyunk mi is saját magunk kapcsán? Mária felnagyított esetlenségében és Endre zárkozottságában ott vannak saját kapcsolataink és saját magunk is. A kettőjük románcán keresztül bontja ki Enyedi a testet és a lelket. És hogy mi is az üzenet ennek kapcsán? Képek, arcok és szimbólumok mondják azt el.

Egy zavaró dolog van csak a Testről és lélekről-ben, még pedig a búgató por ellopása szál (konfliktus: nagy mennyiségű búgató por tűnik el a vágóhíd raktárából). Érthető, hogy a lényeg Márián és Endrén van, nem a vágóhídi eseten, és a búgató por, majd az azt követő mentálhigéniai vizsgálat a két főhős közelebb kerülését szolgálta a történet szempontjából, de mégis kicsit esetlen, kidolgozatlan szálnak tűnik. Összegségében egy teljesen jó film, amiben megfér együtt a humor és az érzékenység: 9/10

És nemrég jött a hír, hogy a Testről és lélek-ről felfért az Oscar szűkített listájára, és nagyon drukkolok, hogy a végső jelöltlistán is ott legyen 2018-ban.

2017. december 2., szombat

Egy hónap alatt 10 könyv? - Decemberi tervek


Sziasztok!

Észrevettétek, hogy december lett? Biztosan, kérdezek itt hülyeségeket. Mindenesetre nagyon is észre vettem, hogy megkezdtük 2017 utolsó hónapját, ami nálam már inkább kapkodást jelent, mint nyugodt leltározást az évi élményekből. Főleg annak fényében, hogy novemberben nem igen ügyködtem itt... 
Első fejezet: Csak egy hordónyi majom
Bepótolandó:
Őszintén, sűrű volt a november minden téren, így nem sok energiám maradt a blogra. Emiatt mindig kicsit rosszul érzem magam, mert végül is innen indultam, az Antiganéról, nagyon sok mindent adott nekem. Viszont a kihívás mindig hív, és most legutóbb erre a hívásra felelve jelentkeztem októberben a Roboraptorra cikkírónak, és a Raptorok bizalmat szavaztak nekem. Még nem sokat tevékenykedtem ott, csupán az Amatka című regényről írtam eddig és egy miniajánlót Az idő gyermekeihez, de a közel jövőben remélem, sikerül úgy alkotnom, ahogy az a saját elvárásaimnak (és természetesen a szerkesztőségnek) is megfelel. Igazából jelenleg is oda olvasok: Adrian Tchaikovskytól a már említett Idő gyermekeit, ami november 16-án jelent meg a Fumax kiadó gondozásában. Hosszú könyv (cirka 600 oldal), de a hozzá fűzött reményeket bőven beváltotta. Jelenleg (december 2-án) kevesebb, mint 200 oldal van vissza.

Valahol a földön és az Űr odakint
Az ezt követő cikkem egy klasszikusabbnak számító szerzőhöz fog fűződni. Ursula Le Guinnak (A sötétség balkeze, Szigetvilág varázslója) november legvégén jelent meg egy kétkötetes novellagyűjteménye a Gabo-nál, a Valós és valótlan. Az 1. kötet, a Valahol a Földön Le Guin realistább történeteit tartalmazza, az Űr odakint, világ idebent pedig a fantasztikus elbeszéléseket. Azon túl, hogy kíváncsi vagyok az írónő kisprózájára, egy kis blogger kihívásnak tekintem, hogyan fogok egy novelláskötetről átfogó kritikát írni. Vannak már elképzeléseim, de természetesen olvasás közben minden változhat. 

A két recenziós példányon túl az idegennyelvű könyvekkel foglalkozó blogomra szeretnék írni pár könyvről, amelyeket már említettem a havi tervezetekben, de még nem sikerült cikket alkotnom róluk. De igazából nem csak az angol könyvekre igaz ez, hanem sok sorozatra, filmre is. Még alaposan nem szedtem össze, hogy miről szeretnék írni, de az biztos, hogy az Alias Grace, Testről és lélekről, Holdfény, Macbeth, AZ és Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan lesz.

És akkor a december!
Olvasás téren a december mindig kapkodás. Van egy minden évben futó kihívás, a Várólista csökkentés. Röviden 12 tetszőleges könyvet kell az adott évben elolvasni, lényeg régóta a várólistádon legyenek - ez nem tűnik nehéz feladatnak. De végül mindig sikerül elcsábulni, vagy bejönnek melós dolgok (pl. az utóbbi időben sok galaktikás könyvet olvastam), vagy egyszerűen olyan, ami érdekesebb. Mindig itt van a csábítás démona, ami nem engedi teljesíteni ezt a kihívást. Idén úgy alakultak a dolgok, hogy a listámról 6 könyv van még vissza nekem a kihívás teljesítéséhez:


Sün mama őrzi a keménytáblás könyveket
A tea színe lemaradt, de se baj. És persze, végül is ha csak ezeket kellene elolvasnom, nem is állnék rosszul. De vannak recenziós példányok (jó, az 3, ha beleveszem az Egyik átkozott dolog a másik utánt is, mert egy interjúhoz kell még), pár kölcsönkönyv is, amelyek közül csak a Sevenevest próbálom meg belenyomni a decemberi hónapba, és persze 2 könyvtári könyv! Igazán ki kéne iratkozni onnan, csak kár, hogy kellenek források cikkekhez, meg amúgy is up-to-date-nek kell lenni... Szóval sok elvárást támasztok magammal szemben, amelyeknek meg sem tudok felelni. Lényeg a lényeg, decemberben durván 10 könyvet kéne letolnom. Vajon sikerülni fog? Januárban visszatérünk rá, most nem kezdek el stresszelni. És nem vállalok be már mást.

A könyvtári könyveket Oliver őrzi
A könyveken túl vannak filmes és sorozatos terveim is. Sorozatok közül nagyon szemezek a Netflix kínálatával, most például egy új német sorozatot, a DARK-ot kezdtem el. Azon kívül, hogy nagyon jót tesz a német szókincsemnek, van egy nagyon creepy hangulata is, ami azonnal megfogott. Az utóbbi nosztalgiázó horrorok (Stranger things, AZ) kedvelőinek ajánlom. Ezen kívül egy Black Mirrort is jó lenne elkezdeni, főleg, hogy már jött trailer a 4. évadhoz, és persze nagyon piszkál, miért szereti mindenki ennyire. Ami pedig a filmeket illeti az új Star Warson túl nem tudom még, hogy mit néznék meg. Majd elválik.

Nagyvonalakban ez lenne a december. Igyekszek aktívabb lenni.
És még lógok egy Netflix élményeket összegző bejegyzéssel is!

Chibi Zsó

2017. november 5., vasárnap

Még furcsább dolgok


A 2016-os évem nagy kedvence a Stranger Things volt, így másokhoz hasonlóan nagy hype-al vártam az október 27.-ét, hogy végre láthassam a 2. évadot. Sőt, még a Netflixre is beregisztráltam (amiről majd fog születni egy élménybeszámoló), ezzel is kifejezve a sorozat készítői előtti tiszteletemet (plusz: amúgy is éljenek a kényelmes, legális megoldások!). Maga a 2. évad ott veszi fel a fonalat, ahol több mint egy éve véget ért az előző etap. A Duff testvérek mindent áthoztak az előző szezonból, ami jó volt, miközben tisztességes módon folytatták a már megkezdetteket - nagyjából ezzel a mondattal össze is lehet foglalni az új 9 epizódot, de inkább nézzük meg részleteiben, mit kaptunk.

tartalom:
"Az indiana-i kisvárosba, Hawkinsba nem tértek vissza az eseménytelen, unalmas hétköznapok. Ismét megmagyarázhatatlan jelenségek borzolják a városlakókat: egy egész hektárnyi sütőtök válik az enyészet martalékává, különös állatka érkezik Dustinékhoz, Willt pedig különös álmok gyötrik."

Forrás: IMDb nyomán


Figyelem! A poszt spoilereket tartalmaz. 

Az internetes hype miatt mindig is úgy éreztem, nagyot robbantottak a Stranger Thingsszel. Ennek egyenes következménye volt a fandom létrejötte is (veterán internetezőknek nem kell bemutatni a jelenséget), aminek a tagjai különleges kívánságokkal is elő álltak a rajongás mellett. Legyen olyan a sorozat, ahogyan azt megismertük, megszoktuk (mondjuk ez alap), legyenek meg a párosaink, tökéletesen időzített premier (október 27, azaz Halloween előtt nem sokkal), és szolgáltassanak igazságot Barbnak! 

Vagy amúgy is így volt tervezve az évad, vagy ennyire figyelnek a történetírásakor a nézőkre, nem tudom, de mindent megkaptunk, amit egy ST rajongó kívánhat. Ismét itt a 80-as évek, kisváros és az Upside down, amelyekkel megalapozzák a már jól ismert hangulatot. Kis extra, hogy az első részekben éppen Halloween van, ezzel fokozva a sorozat atmoszféráját. Egy apró dologgal viszont kicsit már a ló túlsó felére estek: az 1. évadhoz hasonlóan mesélik el a másodikat (az elején főleg). A szereplők hasonló kiosztást kapnak, mint a különböző kasztok egy szerepjátékban: Will ismét a természetfeletti martaléka lesz, Joyce megint halálra aggódja magát fiáért, Nancy ismét Jonathannel futja a jól ismert a köreiket, amíg Steve nem tudja mi van. A gyerekek bandájához pedig csatlakozik egy új karakter, Max, hogy meglegyen a lány is a fiúk mellett. Az első részekben látható felállásban Mike, Eleven és Hopper hoz egy kis változást: Mike - érthetően - hiányolja elveszett társát, Eleven szintén vágyik a barátai után, Hopper védelme alatt pedig bújkálni kényszerül a külvilág elől. Viszont Hopper és a lány kapcsolata sok izgalmat ígér. 

A részek előrébb haladtával az előző évadból áthozott szerepek átalakulnak, mindenki megkapja a saját útját, fejlődését. Joyce változott sokat az új évadban, első reakciója nem a pánikolás volt, hanem igyekezett megérteni, mi történik a fiával, és hatalmas kockázatok árán (pl. még Will testi épségének veszélyeztetését is vállalja), de próbálja megmenteni. Kiemelném még Steve-t, aki az első évados ügyeletes bunkó nagymenőjéből egy nagyon szerethető figurává avanzsált, ráadásul úgy, hogy végig kellett járnia azt az utat, amit az állítólagos "lúzerek" szoktak (végig kellett néznie, hogyan veszti el azt a lányt, akit szeretett). Eleven is érdekes szálat kap azzal, hogy kvázi megtették tékozló fiúnak, de szükség volt a karakterének erre: megismeri, honnan jött - és kvázi megtudja, ki is ő valójában -, miért kell harcolnia, és Kala személyében még egy olyan embert is talál, aki révén nem érzi egyedül magát (különleges képeséggel rendelkező gyermek) a világban. Mike sajnos a háttérbe szorult ebben az évadban, de a hiányát jól pótolta Lucas-Dustin-Max szerelmi háromszöge. És ha már szóba került Max, érdemes kitérni rá és a másik új szereplőre, Bobra. Utóbbi az esetlen emberből hőssé avanzsáló figura, aki szerintem valahol még egy kis kikacsintás is volt a felnőttek felé: hozzá hasonlóan kellene a gyerekek problémáival törődnünk (Will és Bob beszélgetésére gondolok a traumák feldolgozásában kapcsolatban). Rátérve Maxre, először csalódtam benne, mert nem tűnt olyan "bad-assnek", ahogy azt a külföldi portálokon beharangozták, de ez végül is nem baj. Max egy igazi tizenéves lány és nem is kell többnek lennie: a "fiús" hobbik ellenére is vágyik arra, amire a korcsoportja, megvannak a saját félelmei (Billy, a mostoha bátjya, aki egy igazi douchebag), de ha kell, a sarkára áll. Kíváncsi leszek, hogyan fog beilleszkedni teljesen a csapatba, főleg, hogy Eleven is visszatért.


A szereplőkön túl az ST lényegét adó Upside Downt is továbbvitték Dufferék. Az új évad előtt felmerült bennem, mivel tudják még bővíteni a párhuzamosan létező gonoszt, de tudtak érdekes lényeket előhúzni még és finoman emelni a téteket is. Megtudtuk például, hogy az Upside Down teremtményeinek úgy nevezett hive mindjuk - azaz csoportelméjük vagy kaptártudatuk - van, amin keresztül kölcsönösen tudnak egymás hollétéről és akaratáról. Mindezt pedig egy lény irányítja, a fináléra alapozva feltehetőleg a bezárandó kapu mögött rejlő hatalmas bestia. A demogorgonon kívül találkoztunk más szörnyekkel is (a még több demogorgonon kívül): ott voltak azok a fura köpködő virágok, amik a betolakodó "táplálékot" hivatottak megbénítani, aztán a már említett központi irányító lény és végül a shadow monster, ami elég tricky dögnek bizonyult (mondjuk a főkonfliktust adó vonaltól azért elvárjuk, hogy érdekes legyen) Will megszállásával, majd fokozatos térnyerésével a fiún keresztül. Egy dolog nem hagy csak nyugodni az Upside Downnal kapcsolatban, még pedig az, mi lesz ezek után? Milyen új fenyegetés jöhet odaátról? Hisz az idei kaland történeti szinten eléggé rendben van. A több oldalról induló szereplők szép lassan összeérnek (bár a végefelé éreztem némi rosszul elhelyezett jelenetet vagy részt [pl. a Barbos nyomozás], a 7. rész, amiben Eleven felkeresi Kaláékat, pedig kicsit kilógott a kisvárosbeli eseményekből), a gonoszt teljesen megsemmisítették, és minden megy a rendes kerékvágásban. A zárókép természetesen utal arra, hogy azért nem szabad itt hátradőlni, viszont az 1. évaddal ellentétben (ahol Will kiköpött magából egy hernyószerű lényt) valahogy sokkal kerekebbnek érzem az idei lezárást. Ha valamiért nem folytatnák a sorozatot (bár amennyire tudom, be van rendelve a 3. évad is), nem annyira bánkódnék a majdnem teljes lezárás miatt.

A Stranger Things idén is jött, látott és győzött, megnyerte az egész internetet meg a Netflix-függőket. Nem sok okunk volt panaszra, amit vártunk, azt megkaptuk és jóllakott óvodásként várhatjuk a következő etapot. Igen, jól sejtitek, részemről a 2. évad is 10/10-es. Tessék azonnal ráfüggni!

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Kövesd a bejegyzéseket