2017. augusztus 12., szombat

Habsburg Book Tag!!!

Hihetetlen, de már ilyen is létezik: book tag Habsburg családtagok alapján. Molyon Deirdra_Nichtea, a Felnőni kiábrándító és a Puha Boldog Puffancs fordítója és a Doodle time szerkesztője hívott ki erre a nem mindennapi book tagra. A kihívást elfogadtam, most pedig bemutatnám a válaszaim. 

1. I. Ferdinánd (1503-1564): Az ő neve Magyarország három részre szakadásához (is) köthető. Azt már kevesebben tudják, hogy hosszú évekig használt közigazgatási rendszert hozott létre. Talán ez a „legszárazabb” tananyag vele kapcsolatban. Tehát melyik a legunalmasabb könyv, amit eddig olvastál? 
A legrosszabb könnyebb lenne, de egy book tagnek (talán) nem az a lényege, hogy könnyű legyen. Talán Salman Rushdie-tól a Sátáni verseket mondanám. A regény első része, ami egy India gazdag negyedéből származó fiú életét meséli el még nagyon izgalmas (nekem legalábbis), de a második (vagy már a harmadik?) rész, ahol jött volna az az epizód is, amiért Rushdie-ra fatvát mondtak viszont halálra untatott. Emlékeim szerint (kb. Moly szerint 2013-ban próbáltam elolvasni a regényt) Rushide itt a Koránból ismert történeteket beszél el, viszont abban a formában, ahogyan ő azokat átültette olvasóként nem kötöttek le. Lehet, ha jobban ismerném a Koránt máshogy értelmezném Rushdie-t, és mindjárt nem lenne az egész unalmas, de 4 évvel ezelőtt könyvnek ez a része valahogy megakadt a torkomon. Nem is bírtam a könyv végére érni, pedig az író másik könyvét, az Éjfél gyermekeit szeretem.

"Ezzel a könyvvel foglak untatni." - sugallta Rushdie tekintete a gyanútlan Zsófiának.
2. II. Miksa (1527-1576): „Kakukktojás” volt a családon belül, protestáns nézeteket vallott, és igazi művészlélek volt. Nem igazán tudott megfelelni a vele szemben támasztott elvárásoknak. Sokszor ingatag volt a véleményét illetően. Melyik az a könyv, aminek megítélésében bizonytalan vagy? 
Parti Nagy Lajos: A hullámzó Balaton. Média érettségi idején (szóval 2011 tavasza... derégvolt) akartam Parti Nagytól olvasni, mert érdekelt, kitől lett (részben) olyan a Taxidermia olyan, amilyen (egy borzalmasan jó film, és ezt szó szerint kell érteni). Magában A hullámzó Balatonban főleg novellák vannak (talán egyik olyat is tartalmazza, ami részben ihlette a Taxidermiát), és ezeknek a minősége a 18 éves énemnek elég hullámzó volt (pun intended, ha). A kötet kapcsán a mai napig azt érzem, hogy akkor nem voltam még elég felnőtt Parti Nagy munkásságához, így nem merem teljesen azt mondani, hogy borzalmas volt, amit olvastam. Talán úgy mostanság kéne újra próbálkoznom a novelláival.

3. Mátyás (1557-1619): Nagyon későn nősült meg, ötven felett, szóval nem siette el a dolgokat. Melyik az a könyv, aminek az olvasását régóta halogatod? 
HAH. túl soknak. De legyen a Battle Royal, amit szerintem vagy 5 éve vehettem meg, még akkor, amikor létezett az Ulpius és a a heti 1000 Ft-os könyvakcióik.

4. I. Lipót (1640-1705): Egy ideig sikerült abszolút uralkodóként érvényesülnie a Magyar Királyságban, noha íratlan alkotmányunk ezt tiltotta. Melyik az utolsó három hónapból az a könyv, ami a kedvenced, vagyis „mindent visz”? 
Ilyen nehezet kérdezni, komolyan... De lássuk, mire jutok. Két hete olvastam Tóth Krisztinától a Akváriumot, amiért oda meg vissza vagyok. Egy szívszorító, de tökéletes korrajz az 56-os, a kommunista és a Kádár-korszak Magyarországáról három nő szemszögén keresztül. Ha tehetitek mindenképpen olvassátok el!


5. Mária Terézia (1717-1780): Nagyon sokat tett az oktatásért. Ezért a kérdés, hogy melyik az a kötelező olvasmány, amit nyugodt szívvel ajánlanál bárkinek? 
Mivel nem köti ki pontosan a kérdés, hogy milyen kötelező olvasmányt ajánljak, ezért a középiskolai és az egyetemi kötelezőim közül is ajánlok. A mai Magyarország politikáját elnézve Móricz Zsigmondtól mondanám a Rokonokat, ami még mindig iszonyat aktuális és tanulságos. De a Tótokat is nagyon ajánlom Örkény Istvántól, mert valami fenomenális, egy abszurdabb leképeződése a magyar társadalomnak. Meg, emlékeim szerint, az osztályban a Tótokat még azok is szerették, akik amúgy magát az irodalom órákat megvetették, szóval szépirodalom megszerettetése szempontjából is fontos az Örkény könyve. Egyetemi kötelezőim közül ajánlok három könyvet, amik különböző okokból érintettek meg. Egyik Angela Carternek a The Bloody Chamber című novelláskötete, amiben főleg Grimm meséket mesél újra. Szinte az összes novella olyan, ami beleeszi magát a bőröd alá és nem enged el. Egy másik regény, amit szívből ajánlok az Doris Lessing: A fű dalol. Vicces, a cselekményre már nem emlékszem, de arra az erővel, ami rám telepedett az olvasás alatt igen. Szóval ha valami hatásosra vágytok és az emberi természet pontos felrajzolásáról akkor ez a könyv nektek való.

6. II. József (1741-1791): Jelentős rendeletei és intézkedései mellett elterjedt róla, hogy rettentően szeretett spórolni. Melyik könyvre költöttél a legkevesebbet? (Nyilván az ingyenes és ajándékkönyveket kívül.) 
Én nagyon híve vagyok a szerezzünk könyvet minél olcsóbban dolognak. Ennek a szenvedélyemnek főleg az antikváriumban és a nyári akciók idején tudok hódolni. Legutóbb a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban volt épp könyvkiárusítás, ahol 200 Ft-ért jutottam hozzá A felhúzhatós lány című agyondicsért regényhez, ennél olcsóbban pedig egy japán írónő , Kanehara Hitomi Önregényét szereztem meg a Lírában mindössze 100 Ft-ért. Igen, pofátlanul kifogom az olcsó könyveket. Ennek az a hátulütője, hogy már nem tudom hová pakolni a sok könyvet.



7. Erzsébet királyné (Sissy, 1837-1898): Életmódját tekintve jelentősen megelőzte a századot, amiben élt. Rendszeresen lovagolt, tornázott. Tehát melyik az a könyv, ami mostanában megmozgatta a fantáziádat?
Az utóbbi időből két ilyen könyvet tudok mondani. Vicces lesz, mert 2 szerzőt teszek ide a "szerkeszteni való írók" nevű képzeletbeli polcomról (molyos értékelésemből érthető lesz): Anthony Ryan Ébredő tüze és Jeff Carlson Fagyott égboltja. Ryan regényében a felvázolt világ mozgatta meg a fantáziámat, mondhatni a mai napig is. Még mindig fantasztikus ötletnek tartom a sárkányvéren alapuló mágiarendszert és az ipari forradalom világára épített fantasy társadalmát. Képzeletben sokszor visszatérek ide. Carlson regénye pedig a földönkívüli létformák tanulmányozása miatt izgatja a fantáziámat. Annyira hitelesen ábrázolta a naphalak viselkedésének leírását és azt, hogy a főhősnő hogyan próbál meg a fejükkel gondolkodni, hogy legszívesebben csak erről olvastam volna a regényben. Még abba is belegondoltam, hogy milyen jó lenne, ha léteznének ezek a lények és a saját szememmel láthatnám, tanulmányozhatnám őket. Szóval így mozgatta meg a fantáziámat.

8. Erzsébet királyné (Sissy, 1837-1898): Mivel ő a kedvencem, megérdemel egy ráadást. :) Köztudott volt, hogy nagyon szerette a magyarokat. Az udvarhölgyei között is voltak néhányan. Itt egyszerűen kedvenc magyar szerzőkre, illetve kedvenc magyar könyvekre vagyok kíváncsi! 
Itt is ellőném az Akváriumot, de más könyveket is mondanék (konkrét kedvenc szerzőm nincs). Hölgyeknél maradva Horgonyhely Moskát Anitától, szerintem az egyik legizgalmasabb magyar SF a piacon. Még említenék egy rövidke könyvet is Szabó T. Annától, a Senki madarát. Egy kissé melankolikus, de szép mese egy fiúról és egy különös lány szerelméről tele szebbnél szebb illusztrációval. Magyar író urak felé haladva örök kedvenc Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső, tőlük kb. bármi jöhet. A kortársak közül pedig Krasznahorkai Lászlónak Az ellenállás melankóliáját emelném ki, ami a leggyönyörűbb könyv, amit eddig valaha olvastam.

Rofusz Kinga illusztrációja a Senki madarához

9. Rudolf főherceg és a szeretője Mary Vestera (1858-1889, 1871-1889): Valószínűsíthetően együtt lettek öngyilkosok Mayerlingben. A trónörököshöz pedig nagy reményeket fűztek. Melyik az a dráma, vagy drámai történet, amelyiken nagy hatással volt rád? 
Mióta kikerültem az egyetemről nem olvasok drámákat, pedig maga a színház és a műnem nem áll tőlem messze. Szeretem Shakespeare drámáit, különös módon a Hamlet nyerő nálam. Viszont itt a diplomamunkám egyik művét képező drámát ajánlanék: Deirdre of the Sorrows John Millington Synge-től. Röviden Deirdre (W. B. Yeatst idézve) a kelta mitológia Szép Helénája, azaz szépsége messze földön legendás volt, férfiak (ahogy az végül a történetéből kiderül) akár ölni is képesek azért, hogy magukénak tudhassák a lányt. Több Deirdre-történetet feldolgozó mű és dráma is létezik, s ezek közül leginkább Synge-é fogott meg, mert azzal, hogy az ír parasztvilágba helyezte az eredeti mítoszt adott az egésznek egy realista vonalat, ezzel egy kicsit kifordítva az egész történet mítoszi jellegét. Aztán leginkább az ő adaptációjában találtam meg leginkább azt, amiért megfogalmazódott bennem az egész diplomamunkának az ötlete: Deirdre egy talpraesett ember, egy erős női karakter, ahogy mai popkulturális trendek szerint mondanánk. Synge főhősnője taktikázik, a társadalom által ráerőltetett nőképet saját hasznára fordítja, s nem hagyja, hogy elvegyék tőle azt, akit a legjobban szeret, Naoise-t. Végül pedig nagyon érdekes a drámában a jóslat is, ami végig kísérti Deirdre-t, s küzd az ellen, hogy beteljesítse-e vagy sem. Gutenberg Projecten ingyen elérhető a mű, rövid is, könnyű nyelvezetű, így szívből ajánlom mindenkinek Synge Deirdre-jét, nagyon sokat tud adni. Ezenfelül egy gyönyörű szerelmi történet, és az elhalálozó szereplők láttán pedig Shakespeare és George R. R. Martin is nagy elismeréssel csettintene egyet.

10. Ferenc Ferdinánd főherceg és a felsége, Zsófia (1863- 1914, 1868-1914): 1914-ben Szarajevóban merénylet áldozatai lettek. Ennek kapcsán ki az a szereplő páros, akit szívesen likvidálnál? 
Nem sok olyan könyv jut eszembe, ahol lettek volna irritáló párosok (szereplők már igen!). De legutóbbi olvasmányaim közül legyen a Vészmadarakból Harriet és Frankie, mert irritálnak a fölöslegesen aggresszív szereplők (jó, Harriet részéről később meg lett magyarázva a dolog). Egyszerűen utáltam olvasni az ő részeiket a könyvben, annyira irritált a buldózer módra jövök és cselekszek funkciójuk miatt.

Ennyi lett volna a Habsburg Book tag. Deidrának köszönöm az élményt, a taget pedig továbbadnám Andinak, az Inside my Head vloggerének. Remélem, élvezni fogja a videózást. :D

Helen Stratton festménye

2017. augusztus 6., vasárnap

A démon és a papnő


Ha követtetek social media felületeken, akkor láthattátok, hogy szorgosan készültem az Inside My Head kihívására. Májusban 2 könyvet kellett elolvasni: egy régóta halogatott könyv és egy olyan, aminek a borítóján van valami piros. Az utóbbi Arthur C. Clarke klasszikus sci-fije, a 2001 - Űrodüsszeia volt, a halogatott könyv pedig Kae Westa első regénye, A démon és a papnő. Régen olvastam már a regényt, viszont mindenképpen szerettem volna írni valamit róla, csak ez nagyon nehezen ment. 

tartalom:
Mortua ​egy vidám, szeleburdi papnő. A szellemek kegyeltjeként mindene megvan, amire vágyik: sikeres küldetések, igazi barátok és harcostársak, és úgy tűnik, lassan az első szerelem is rátalál…

Ám ekkor váratlanul berendeli a vezetőség, és olyan események sűrűjébe kerül, melyekre álmában sem számított volna. Ráadásul egy szemtelen démon lesz a társa. A kalandok egyre sötétebbé válnak.

A szellemek egész életében mellette álltak

– de mi történik, ha most nekik van szükségük őrá?

Valian, az ifjú démon önmagával és múltja rémségeivel küzd, és bármit megtenne a lelke nyugalmáért. Úgy tűnik, a szellemek követői között végre megnyugvásra lelhet, de a múlt berögződései itt is tovább kísértik. Vajon tényleg hiába próbálja megtagadni vérszomjas természetét, vagy alattomos csapdába csalták? Mit akarhat tőle a Szárnyas Korona Lovagrendjének nagymestere, és mit a vörös köpenyt viselő, tiltott mágiát űző varázstudók? Mire megy ennyi ellenséggel szemben, ha az oldalán csupán egy idős rendházfőt, egy gyanúsan viselkedő lovagot, és egy éretlen papnőt tudhat?" 

Forrás: Moly

Az IMHO-kihívásához jöjjön egy nagyon kínos vallomásom, ami meg is magyarázza, miért A démon és a papnőt választottam.

Kae Westát gimnazista koromban ismertem meg az Imagine írói oldalnak köszönhetően, amikor még arról álmodoztam, hogyha nagy leszek, író leszek és kiadják a könyveimet. Kölcsönösen olvastuk egymás műveit, Westáé - többek között - A démon és a papnő első változata volt. Nagyon szerettem, bár emlékeim szerint, a vége már nem került fel az Imagine-re. Utólag megtudtam, hogy rosszul gondoltam, felkerült a történet befejezése is, csak a megjelenést követően lekerült az oldalról. Lényeg, számomra a befejezés már a felejtés homályába vész...

Aztán valahogy kikoptam az Imagine-s közösségből, de ahol tudtam (blog, Facebook, Moly) követtem Westa munkásságát. Aztán egyszer csak látom, lehet rá szavazni az Aranymosáson. Gondolkodás nélkül nyomtam neki egy szavazatot. Aztán telt az idő, és értesültem róla, hogy megjelent A démon és a papnő. Azonnal megvettem.

Aztán egyetemre kerültem, megint kikoptam pár társaságból, tolódtak a kötelezők, a könyvtári könyvek, majd a különböző recenziós példányok is a sok-sok év alatt, Westa könyve, később kiegészülve a Karvalyszárnyakon-nal meg árválkodott olvasatlanul a polcon. Idén a Könyvfesztiválon meg már a harmadik könyvet, a Napsötétet vettem meg és dedikáltattam, de a szegény A démon és a papnő még mindig nem került a kezembe.

Borzasztóan sajnálom, hogy így alakultak az olvasási ügyeim. Pedig Kae-ra mindig szertetettel gondolok, és minden sikerének szívből örülök. Ezek után, mi mást is választhattam az IMHO kihíváshoz, mint A démon és a papnőt?

IA WUN Hsu képe
A régi kedves emlékek miatt nagy lelkesedéssel ültem neki a könyvnek, aztán ahogy haladtam vele, és bármennyire is küzdöttem ez ellen, elfogyott a lendületem. Be kell vallanom, 24 éves fejjel inkább nem tetszett a regény. Emiatt nagyon sokat küzdöttem azzal, hogyan is álljak neki a bejegyzésnek, de végül a pro és kontra megoldásra jutottam, azaz leírom mi tetszett és mi nem. Hisz a helyzet nem teljesen rossz - a Molyon 3,5 csillagot adtam -, sok pozitív dolgot tudok mondani A démon és a papnővel kapcsolatban. Először is a világ, amit Kae teremtett, ötletes, már az Imagine-es korszakban is ez fogott meg a műveiben. Első regénye esetén adott egy városállamok rendszere szerint felépített világ, ahol a mágia tiltott dolog, azonban a természetfölötti veszélyeitől a papok védik a birodalmat - szellemek segítségével. Jópár fantasy után egy ilyen alapokon nyugvó történet külön felüdülés volt. Az pedig külön tetszett, hogy az egyik főhős egy démon, Valian volt, akik általában nem pozitív szerepben tetszelegnek az ilyen típusú történetekben. Mivel inkább negatív dolgokat társít az ember egy démonhoz meg is kapja az előítéleteket a környezetéből, ezzel egy reálisabb színezetet adva a figurának. Mellé kapunk egy hatalmas kontrasztot Mortua személyében, aki Mordinium városának szeleburdi hercegnője, aki inkább papnak állt. Ahogy olvastam az olvasói véleményeket sokan a lányt irritálónak találták, viszont szerintem végig kellemes ellentéte volt a komoly Valiannak, továbbá sok vidám percet is hozott az amúgy nem feltétlenül vidám könyvbe. 

Mielőtt belemennék a negatív dolgok taglalásába is, érdemes tisztázni valamit. A démon és a papnő Vörös pöttyös besorolást kapott anno a Könyvmolyképző kiadótól, ami jelzi a célcsoportot. Pontos meghatározást nem találtam a KMK oldalán a Vörös pöttyösre, de a kínálatot  (pl. Cassandra Clare, Maggie Stiefater könyvei) és a tagekben megadott korcsoportot (15-17) ez a jelzés nagyjából a Young Adultot fedi le. A fiatalabb korosztályt megcélzó regények vissza-visszatérő elemei meg is találhatóak Kae könyvében. Van szerelmi háromszög (Mortua-Valian-Kai), végigkísérhetjük a tizenéves főhősnő, Mortua lelki fejlődését miként befolyásolja az ismeretlen küldetés (eltűnnek a szellemek). Ezekkel a YA-elemekkel (főleg a szerelmi szállal) egy probléma volt: mivel fantasy lévén nem ezek tűntek a könyv tényleges iránymutatójának, inkább mellékszálként voltak jelen, kicsit úgy éreztem, hogy idegenül hatnak a cselekményben. Például nem haladt maga a történet, amikor Mortua és Valian oldalakon át civakodott, vagy a vándorlás alatti kötelező féltékenységi körök. Az ilyen pillanatok miatt felmerült néha bennem, hogy ezek az epizódok talán nem is voltak eredetileg a történetben. Viszont mindenképpen pozitívumként emelném ki, hogy Kae számos pontban eltért a jól bevett Young Adult elemektől. Például számomra jó pont volt, hogy habár a hirtelen megjelent Mortua és Valian közötti vonzalom ellenére is nem ez került a cselekmény középpontjába (ahogy azt a fülszöveg sejtetni akarja....), sőt, a szereplők kötelességüket szem előtt tartva (visszahozni a szellemeket a világukba) megpróbálják inkább a háttérbe szorítani érzéseiket.

Kép forrása: tumblr
A következő negatívum már nem feltétlen a YA-hoz tartozik, inkább a történet felépítéséhez. Kae nagyon jól adagolja az információkat, mindig épp annyit tudunk meg, amennyit szükséges, legyen szó a főcselekményről vagy kitalált világról. A történetvezetéssel sok gond nincs, talán annyi, hogy a váratlan helyzetek és fordulatok a kalandozást felölelő epizódokban nagyon gyorsan váltják egymást, ami kicsit kapkodóvá és valahol hiteltelenné is teszi az eseményeket (pl. egy párbaj után mindjárt jöttek a sasok, és nem tolkieni értelemben). Viszont szerintem ami több mindent elbírt volna a z a világépítés. A további fejlemények megértéséhez megismerjük a Rend működését, a démonokkal kapcsolatos előítéletek okát, a Koronások és a papok közötti se veled-se nélküled viszonyt, de jópár érdekesnek tűnő dolgot sajnos nem tudunk meg. Például érdemes lett volna jobban bemutatni Valian karakterének hátterét és otthonát, mivel csak nagy vonalakban kaptunk bepillantást a hazájába. Továbbá egy mini történelmi gyorstalpaló sem ártott volna arról, miért is tiltott és félelmetes erő a varázslás.

Visszagondolva nem érzem teljesen rossz könyvnek Kae első regényét, A démon és a papnőt, de szerintem bőven többet ki lehetett volna hozni az alapötletből. A kisebb csalódás ellenére is úgy érzem, hogy az írónő tehetséges (ahogy írtam, fiatalokat megcélzó regényben ilyen szép és intelligens stílussal ritkán találkozok), rengeteg jó ötlete van, továbbá látszik, jól ismeri a fantasyt, s ha kell, felülírja annak szabályait. Röviden, habár a most olvasott regényével való találkozásom egy 7/10, a továbbiakban is figyelemmel fogom kísérni munkásságát. 

2017. augusztus 5., szombat

Az emberi számítógépek - A számolás joga


A most fiatalnak vagy fiatal felnőttnek számító korosztálynak az űrkutatás és az űrverseny időszaka már-már mítoszinak tűnik, hisz már csak szüleiktől, nagyszüleiktől, vagy épp könyvekből és filmekből ismerik az elmúlt évek eseményeit. És mivel mi már csak szájhagyomány útján hallunk az emberi történelem ezen szakaszáról inkább tűnik az egész pátoszosnak, mint valóságosnak. Nem azt kérdőjelezem meg, hogy jártunk-e a Holdon, inkább azt érzem, nem ismerjük a teljes történetet. Pedig bőven akadnak olyan pillanatai ennek a korszakra, amire nem feltétlen lehetünk büszkék. Ezekkel a pillanatokkal néz szembe a Gagarinról készült életrajzi film, de Theodore Melfi tavalyi, Oscarra is jelölt filmje, A számolás joga is. A történet három afro-amerikai nő karrierjét mutatja be a NASA-nál. Utólag köszönöm Ádámnak, hogy felhívta figyelmemet a filmre. 

Tartalom:
"Az ötvenes évek vége: az Egyesült Államok elképesztő hajszával igyekszik legyőzni az űrversenyben Oroszországot. De már úgy tűnik, pénz, ész és elszántság mind kevés lehet... amikor találnak néhány kiaknázatlan, kihasználatlan lángeszet, akiket addig senkinek nem jutott eszébe használni. Hiszen többszörösen gyanúsak: nők és feketék.
A három nő igazi emberi kompjúter: senki nem érti, hogyan képesek megcsinálni azokat a számításokat, amiket végeznek, de rakétasebességgel emelkednek a NASA ranglétráján, ott, ahol a kor legnagyobb tudósai dolgoznak. A cél: John Glennt feljuttatni az űrbe... és azután haza is hozni. "

Forrás: Port


A film alapjául Margot Lee Shetterly azonos című dokumentumregénye szolgált, ami a II. világháborútól kezdve egészen a hidegháború végéig nyomon követi a három nő - Katherine Johnson, Dorothy Vaughn és Mary Jackson - életútját. Mindhármuké külön érdekes sors rengeteg küzdelemmel és sikerrel egyaránt, igazi példaképek lehetnek bárki számára. A film kisebb szeletet metszett ki a hölgyek életéből, ahogy az a fenti tartalomleírásból is kiderül: épp egy szükségessé vált kinevezéskor látjuk őket, az ő esetükben egy addig megszokott életük egy új szakaszában - mint egy jó novella esetében. Ezzel indul az amerikai társadalom egy olyan részének bemutatása, amire nem feltétlen lehetnek büszkék. Nagyon érdekes kontraszt volt végig, amikor különböző archívfelvételeket (pl. Kennedy beszédei) láthattunk a közös összefogásról és célról, de közben a tényleges munkálatokban a három főszereplőt folyamatos atrocitások érték azért, mert színes-bőrűek. Az akkor Virginia államban (ahol a történet játszódik) még érvényben lévő Jim Crow-törvény (röviden: eszerint szegregálták a feketéket) pedig a hétköznapi életet is nehezítette számukra. Kérdés, hol van itt az egyenlőség és az együtt írunk történelmet-elv? Természetesen mindannyian tudjuk a választ, és a körülmények miatt is fantasztikus a három tudósnő teljesítménye, hisz az előítéletek és szegregáció ellenére jutottak el oda, ahova. 


A film fokozatosan mutatja be, hogy Katherine, Mary és Dorothy milyen belső harcokon mennek keresztül a szakmai elismerésük kivívásáért. Eleinte még ők is ragaszkodnak a törvényesített, de végtelenül nevetséges előírásokhoz, miszerint külön kávégépből kell napi italukat főzni, vagy az egész történetet végigkísérő motívum a szegregált mosdó, ahová Katherine-nek vagy 40 perc eljutni, mert egy másik épületbe helyeztek egyet. Aztán eljön az a határ, amit már egyikük sem visel el, s ezzel együtt kirobbantják a maguk forradalmát. 
Fontos a film témája, hisz annak ellenére, hogy a legtöbb fejlettnek nevezett országban azonos jogokkal rendelkezünk, a mindennapjaink még nem mentesek a faji alapú megkülönböztetéstől. Saját hazánkból és más európai országokból is számtalan példát tudnánk mondani rasszizmusra vagy kirekesztésre. Az USA-nál maradva ott van a Harvard, ahol idén először sikerült elérni, hogy abszolút többségben nem fehérek, hanem a kisebbségek tanulnak a neves intézményben. Ehhez vagy 380 év kellett. De ha nem a rasszizmus problémája felől közelítünk, akkor is fontos alkotás A számolás joga. Az iskolában, később pedig a munka világában is ér minket hátrányos megkülönböztetés akár azért, mert introvertáltak, érzékenyek vagyunk, nem öltözünk a legelső divat szerint, nem nyaraltunk Görögországban, vagy pont azért, mert igen, vagy egyszerűen nem néznek minket intelligensnek - végtelenségig lehetne folytatni az ilyen esetek felsorolását. Mondanivaló tekintetében ez a film ezekről is szól. 


Fontos történet fontos emberekről, azonban a felépítése nem teszi teljesen lehetővé azt, hogy a film felérjen a témához. Ahogy már említettem három nő életét ismerhetjük meg a NASA falain belül, de ennek ellenére is a legnagyobb figyelem egyvalakire jut: Katherine. Már az első percekben megtörténik az ő kiemelése, amikor látjuk gyerekként és a szülei küzdelmét azért, hogy a szegregáció ellenére is a lányuk fantasztikus képességeinek megfelelő elit iskolát találjanak. Dramaturgiailag valószínűleg John Glennt űrbe juttatása igényli a matematikus középpontba helyezését, viszont - ahogy a Port.hu egyik cikkében is írják - "sokkal több emberről szól a történet, mint amit a filmben látunk." Katherine mellett háttérbe kerül Mary és Dorothy, az ő útjukat olyan mélységig, mint a matematikusnőét nem ismerjük meg, miközben hasonlóan fontosak: egyikük kiharcolta, hogy ugyan ott tanulhasson, ahol a fehérek, a másik pedig bizonyította, hogy ugyanúgy el tud látni egy vezetői munkakört, mint bárki más. Röviden Katherine kiemelésével, de a többiek párhuzamos bemutatásával nem feltétlen érezhetjük azt, hogy mindenkit teljesen megismertünk, a valószínűleg meglévő szándék ellenére. Talán sorozatként jobban működött volna a három hölgy élete (1 évad 1 nő), mint a filmvásznon, s kevésbé éreznénk azt, hogy valami kimaradt.

Természetesen nem rossz film A számolás joga, sőt, fontos alkotásnak tartom, és örülök, hogy elkészült. Annyi a baj csak, hogy nem találta meg a tökéletes egyensúlyt a három főszereplő története között. Emellett - bár nem emeltem ki fent - megvolt itt is a hollywoodi filmek "gyerekbetegsége", ami engem mindig irritál: szájbarágás. Szerencsére sok jelenet inkább képileg jelenítette meg a nők megkülönböztetést, ezzel is jobban érzékeltetve a kirekesztés érzését (lásd fenti totál plánt/nagytotált), a színésznők szájába rakott direkt mondatok nagyon rontották a már említett zseniális képi megoldásokat. Így lesz nálam 8/10. A jövőben pedig mindenképpen sort akarok keríteni Shetterly dokumentumregényére, amiben többek között egy negyedik hölgy, Christine Darden is bemutatásra kerül. 

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Kövesd a bejegyzéseket